Roland Garros - Piros Zsombornak sem sikerült főtáblára jutni

Sport, 2022.05.19

Jani Rékához hasonlóan Piros Zsombor is kikapott csütörtökön a selejtező utolsó fordulójában a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon, így nem sikerült feljutnia a főtáblára.    

A világranglista 189. helyezettje bravúrral kezdte első Roland Garros-kvalifikációját hétfőn, 6:2, 6:2-re verte a 2017-es wimbledoni elődöntős amerikai Sam Querreyt, majd a szerdai folytatásban a fehérorosz Jegor Geraszimovnál (146.) is jobbnak bizonyult, ugyancsak két szettben.

A juniorok között 2017-ben párosban Roland Garros-bajnok, 22 éves magyar csütörtökön azzal a portugál Nuno Borgessel (126.) szállt szembe, aki hozzá hasonlóan a felnőttek között eddig még nem szerepelt Grand Slam-főtáblán.

Piros ezúttal is remekül kezdett, az első adandó alkalommal elvette a selejtezőben 20. helyen kiemelt 25 éves riválisa adogatását, s előnyét megtartva 38 perc alatt hozta az első játszmát. A folytatásban Borges került fölénybe, kétszer is brékelte Pirost és 31 perc alatt kiegyenlített. A portugál a folytatásban is lendületben maradt, a magyar játékoson pedig a fáradtság jelei mutatkoztak, kétszer is elvesztette az adogatójátékát, Borges pedig ezt kihasználva menetelt a győzelemig, amelyet 1 óra 45 perc alatt szerzett meg.

A Roland Garros vasárnap rajtoló főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

Eredmény:

selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):

---------------------
Nuno Borges (portugál, 20.)-Piros Zsombor 3:6, 6:2, 6:1

korábban:
Aleksandra Krunic (szerb, 13.)-Jani Réka (20.) 7:5, 6:2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!