Rómában tér vissza Babos Tímea

Sport, 2021.04.22

Babos Tímea a május 10-én kezdődő római salakpályás tenisztornán tér vissza a pályára közelmúltbeli koronavírusos megbetegedése után.

Rio 2016 - Babos Tímea teniszező "Madrid sajnos kimarad, de Rómában és a Roland Garroson biztosan együtt fogunk játszani" - utalt új párospartnerére, az orosz Veronika Kugyermetovára a MOL Csapat honlapján megjelent csütörtöki interjúban Babos Tímea.

Hozzátette, az első tapasztalatai abszolút kedvezőek, mert Kugyermetova kedves, intelligens ember, kiváló teniszező, és éppen olyan céltudatos, mint ő.

"Bár a páros ranglistán sem áll rosszul, ő azért elsősorban egyéni játékos, sokat kell még tanulnia a párosról, de akar fejlődni, és ez nagyon fontos. Hogy mennyire egészíti ki a játékunk egymást, azt egyelőre nehéz megmondani, majd ha több torna lesz mögöttünk, meglátjuk" - magyarázta.

A soproni játékos szerint biztató, hogy több komoly párost is le tudtak már győzni, és egyből működött közöttük a "kémia". Elárulta, a megszokott párosok közül több nem áll össze az idei szezonban, ez pedig még úgy is lehetőséget ad nekik, hogy nem mondhatóak összeszokottnak.

"Hogy mennyi az esély a címvédésre a Roland Garroson? Esélytelennek semmiképpen nem mondhatom magunkat, hiszen bárkivel álltam is rajthoz, mindenkivel jól szerepeltem, döntőket játszottam, trófeákat nyertem. Biztosan csak annyit mondhatok, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért" - szögezte le Babos.

Babos Csaba, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya egy héttel ezelőtt az M1 aktuális csatornán elmondta: július közepéig, a wimbledoni Grand Slam-torna végéig biztosan Kugyermetova lesz lánya párostársa, de ha eredményesek lesznek, akkor hosszabb távon is együtt maradnak.

Babos a francia Kristina Mladenovic oldalán az ausztrál és a francia nyílt bajnokságot is kétszer nyerte meg, ám párosuk idén február elején, az Australian Open előtt váratlanul felbomlott.

"Nincs ezen mit szépíteni, cserben hagyott" - szögezte le a MOL Csapat honlapján a magyar teniszező. Hangsúlyozta, nem utálták meg egymást, a történtek ellenére is barátok maradtak.

Babos március közepe óta nem Thomas Drouet edző irányításával készül, hanem állandó edzőpartnere, Nagy Péter segíti a munkáját. Mint elmondta, egyelőre július végéig állapodtak meg, de ha minden jól alakul, hosszabb távú együttműködésről is szó lehet.

"Kölcsönösen tiszteljük és megértjük egymást, ráadásul a munkamorálunk is hasonló. Ő is ugyanolyan fanatikusan imádja a teniszt, mint én" - nyilatkozta. Hozzátette, Michael Joyce és Thomas Drouet személyében olyan edzőkkel dolgozhatott, akik a szakma csúcsát képviselik, és mindenkitől sokat tanult, de eljutott arra a pontra, ahol már fontosabb, hogy nyugodt, támogató közegben végezhesse a dolgát.

Babos április 8-án jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal, ezért nem folytathatta szereplését a Charlestonban rendezett tornán. Most elmondta, még csak konditermi edzések és futás szerepel a programjában, mert az izmai sokkal fáradékonyabbak, mint korábban, ezért kell még egy kis idő, mire teljes erőbedobással teniszezhet.
(MTI)

Címkék

Babos Tímea
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!