Rövidpályás gyorskorcsolya vb - Bánhidi: szétvetette a csarnok tetejét az akarat

Sport, 2021.03.06

Bánhidi Ákos vezetőedző és csapatmenedzser szerint az 500 méteren győztes Liu Shaoang akarata szétvetette a csarnok tetejét a rövidpályás-gyorskorcsolyázók hollandiai Dordrechtben zajló világbajnokságán.

"Látszólag könnyű győzelem volt, de ezért nagyon meg kellett dolgoznia. A jó rajtpozíció annak köszönhető, hogy a negyed-, majd az elődöntőben is a legjobb időt futotta" - mondta a Ferencváros 22 éves versenyzőjének diadaláról a szakember, aki hozzátette, nagyon sajnálja, hogy az élen korcsolyázó Liu Shaolin Sándor alól "kitört a jég" az elődöntőben, mert úgy véli, fináléba jutásával "minden adott lett volna" két érem megszerzéséhez.

Bánhidi kiemelte, az látszódott a fivérek teljesítményén, hogy a balul sikerült Európa-bajnokság után végre egy teljes hónapot normálisan tudtak készülni, nem hátráltatta a csapatot koronavírus-fertőzés, mint korábban.

"Nagyon fontos volt ez a siker, hogy a munkába vetett hit még acélosabb legyen. Végre egy hónapon át zavartalanul tudtunk készülni, és erre megkaptuk a visszacsatolást ebben az aranyéremben. Erre nagyon nagy szüksége van sportolónak és edzőnek egyaránt" - beszélt az MTI-nek a győzelem fontosságáról Bánhidi, aki szerint Liu Shaoangban óriási akarat munkálkodott, hogy megszerezze pályafutása első vb-aranyát.

A szakvezető a nők teljesítménye kapcsán úgy fogalmazott, Jászapáti Petra teljesítményén meglátszott, hogy utolsóként ő esett át a koronavírus-fertőzésen, amely miatt a január végi Eb-t ki kellett hagynia. Ennek ellenére szerinte jól korcsolyázott, de az a plusz erő hiányzott, ami a végén kell egy előzéshez.

"A női váltó viszont nagyon kellemes meglepetés volt. Bár nem jutott döntőbe, de végig szorongatta a világ legjobbjai közé tartozó holland és olasz négyest. A 4:07 perces idő egészen kiváló" - mondta Bánhidi, aki elárulta, a kontinensviadal után fejmosást tartottak, mert az Eb-n mutatott 4:18-as idő semmire se elég nemzetközi szinten, azóta pedig a versenyzők nagyon beleálltak a munkába.

Liu Shaoang Magyarország második vb-aranyát szerezte meg, mivel bátyja, Liu Shaolin Sándor 2016-ban ugyancsak a legrövidebb távon lett első.

Vasárnap az 1000 méter küzdelmei, a 3000 méteres szuperdöntők és a staféták fináléi szerepelnek a vb programjában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!