Rövidpályás gyorskorcsolya vk - A férfi csapat az élmezőnyben maradna - ELŐZETES

Sport, 2018.10.31

A váltóban olimpiai bajnok magyar férfi csapat célja, hogy az élmezőnyben maradjon a rövidpályás gyorskorcsolyázók hétvégén rajtoló új világkupa-szezonjában, míg a női válogatott jelentős átalakuláson esett át.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser korábban úgy fogalmazott, a férfiaknál reális elvárás, hogy továbbra is a legjobbak közé tartozzanak a magyarok, mert bár az ötkarikás aranyérmes négyesből Knoch Viktor egy évet kihagy, de Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba megmaradt bajnokcsapatból, ráadásul az amerikai születésű Krueger Cole, vagy éppen Varnyú Alex is megfelelő negyedik ember lehet a stafétában. Megjegyezte, hosszú távon pedig Krueger olimpiai ezüstérmes öccse, John-Henry még erősítést is jelenthet, de neki az országváltás miatt a mostani idényt ki kell hagynia.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a Phjongcshangban szerepelt női ötösfogatból Heidum Bernadett visszavonult, Keszler Andrea sérült, s jelenleg Kónya Zsófia sem versenyez, ezért átalakulóban van a csapat, így azon kell dolgozni, hogy mielőbb ismét eredményes legyen a beépülő új tagokkal. A péntektől vasárnapig tartó első, calgaryi állomásra, illetve az egy héttel később az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben sorra kerülő második vk-viadalra Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellett két juniorkorú versenyző, Sziliczei-Német Rebeka és Somogyi Barbara, továbbá Knoch Viktor lengyel származású felesége, a szülés után visszatérő Knoch Marta utazott el múlt szombaton.

Az elmúlt két szezonban egyéni sikerekből sem volt hiány, Liu Shaoang tavaly, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig idén végzett az 1000 méteres táv pontversenyének élén.

"Az a célunk, hogy továbbra is a legjobb hat-tíz korcsolyázó közé tartozzunk" - jelentette ki a vk-sorozatot illetően Liu Shaoang, aki hozzátette, a szezon főversenye viszont számára a szófiai világbajnokság lesz, mert testvére után ő is szeretné magáról elmondani, hogy világbajnok, azaz öt érem után szeretné megszerezni az első aranyát is.

A vk-sorozat első két, tengerentúli állomása arról híres, hogy ezeken a helyeken a leggyorsabb a jég, azaz könnyen országos csúcsok dőlhetnek meg. Ezt követően decemberben a kazahsztáni Almatiban folytatódik a sorozat, majd januárban a hollandiai Dordrechtben kerül sor az Eb-re, februárban pedig Drezdában lesz a vk-sorozat negyedik állomása. Az idény márciusban a szófiai vb-vel zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!