Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Jászapáti magát is meglepte a győzelmével

Sport, 2018.12.14

Jászapáti Petra saját bevallása szerint magát is meglepte azzal, hogy múlt hétvégén 500 méteren győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók harmadik, Almatiban rendezett világkupa-állomásán.

"Nem számítottam rá. Azt éreztem, hogy a döntő reális lehet, de nem gondoltam, hogy érmet nyerhetek, vagy akár rögtön aranyat" - mondta az MTI-nek a 19 éves szegedi versenyző, aki hozzátette, ez a siker mindenképpen erőt ad neki a folytatáshoz, de nemcsak a versenyeken, hanem az edzéseken is, mert érzi, hogy megtérül a befektetett munka, és ezért még keményebben fog dolgozni.

Jászapáti, aki a sportágban első magyar nőként tudott vk-versenyt nyerni egyéniben, megjegyezte, azért is tesz jót ez a győzelem, mert így elhiszi, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt, képes megcsinálni és végrehajtani olyan előzéseket, melyekben korábban nem bízott.

"Nem szeretek konkrét elvárást megfogalmazni, mert ebben a sportágban bármi megtörténhet egy futamban. Ami biztos, szeretnék olyan mentalitással versenyezni, mint azt a kazahsztáni világkupán tettem" - mondta a januári Európa-bajnokságot illetően Jászapáti, aki szerint a női mezőny még úgy is erős, hogy néhányan nem versenyeznek az olimpia után, külön kiemelte a hollandokat, az oroszokat, vagy éppen a lengyel Natalia Maliszewskát.

A váltóval olimpiai bajnok Liu fivérek szintén elégedetten beszéltek a vk-sorozat eddigi három állomásáról, mivel mindkettőjüknek van egyéni győzelme, az ötkarikás aranyérmes staféta pedig vezetésükkel kétszer győzött a három versenyből.

"Őszintén szólva, amikor elindulunk, a győzelemért szállunk harcba. Eljutottunk arra a szintre, amikor a döntő elérése, vagy az ezüstérem már nem okoz elégedettséget" - mondta Liu Shaolin Sándor.

"Európa-bajnok akarok lenni" - fogalmazta meg határozottan Liu Shaoang a kontinensviadalra vonatkozó célját, melyre bátyja úgy reagált, ehhez hozzá akarja segíteni testvérét.

Liu Shaolin megjegyezte, Európában sok változás volt a phjongcshangi olimpia óta, az egyetlen igazán veszélyes rivális, a világ- és Európa-bajnok holland Sjinkie Knegt az almati vk-forduló után megsérült, így információja szerint nem indul majd a számára hazai, dordrechti Eb-n.

"Meg akarjuk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak" - jelentette ki Liu Shaolin, aki 2017-ben 1000 méteren nyert már Eb-aranyat.

A dordrechti Eb-t január 11. és 13. között rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!