Rövidpályás úszó-vb - Hosszú Katinka a legjobb idővel döntős 100 méter vegyesen

Sport, 2018.12.13

Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a döntőbe 100 méter vegyesen csütörtökön a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.    

A háromszoros olimpiai bajnok félórával azt követően ugrott medencébe újra, hogy a 200 méter hát döntőjében negyedik lett. A 29 éves Hosszú délelőtt 58.05-ös idővel utasította maga mögé a mezőnyt, az elődöntőben ezen faragott, 57.69-es teljesítménnyel szerezte meg az első helyet. Egyedüliként úszott 58 másodpercen belül.

Hosszú a futamot követően a 200 méter hát döntőjéről elmondta, nagyon szeretett volna érmet szerezni ebben a számban is, ugyanakkor mióta a vegyes mellett alapvetően inkább a pillangóra koncentrál, háton a fordulói és a kidelfinezése nem az igazi. Megjegyezte, ettől függetlenül egyáltalán nem szomorú, hiszen már három érmet szerzett a világbajnokságon (400 m vegyes, 200 m pillangó arany, 100 m hát ezüst).

A vegyes elődöntőjéről szólva hangsúlyozta, kellemes úszás volt, s minden bizonnyal visszalép a pénteki 50 méter hát küzdelmeitől annak érdekében, hogy minél pihentebben ugorjon vízbe az esti fináléban, amelyet magyar idő szerint 12.20 órakor rendeznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!