Salgó-rali - Turán Frigyes: jól felépített taktikával nyertünk

Sport, 2020.07.20

Turán Frigyes szerint a jól felépített taktikának és némi szerencsének köszönhetően nyerte meg Bagaméri Lászlóval alkotott kettősük a vasárnap Salgótarjánban és környékén rendezett Salgó-ralit, az országos bajnokság idénynyitó futamát.

"Nagyon jó beállításokat sikerült kitalálnunk a csapattal. Tudatosak voltunk, nagyon jól, okosan felépített taktikával mentünk, ez vezetett oda, hogy ilyen nagy előnnyel tudtunk nyerni" - nyilatkozta Turán az M1 aktuális csatornán hétfőn. Hozzátette, nehéz volt a verseny, amelyen szerencséjük is volt, hiszen nem kaptak defektet, és más problémájuk sem adódott.

A tavaly novemberben Nyíregyházán Európa-bajnoki futamgyőztes Turán kifejtette, riválisaikkal ellentétben biztosak voltak benne, hogy az első kör után nem javulni, hanem romlani fog a rendkívül sáros pálya állapota. Ennek megfelelően választottak gumit és beállításokat, ehhez igazodva építették fel a taktikájukat.

"A legutolsó gyorsasági kivételével rendre az első időt tudtuk menni, ez magabiztosságot adott, és talán egy kicsit elvettük a kedvét a többieknek. Általában tizedek szoktak dönteni, de nekünk most nagyon összeállt ez a verseny, minden döntésünk pozitívnak bizonyult. Nagyon remélem, hogy ez a forma kitart a folytatásban is" - jelentette ki Turán.

A Salgó-rali a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) versenye is volt egyben, így csaknem 200 versenyautóból álló nemzetközi mezőny gyűlt össze az egynapos viadalon, amelynek ünnepélyes rajtceremóniáját szombaton este a helyszínen tekintette meg Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke.

Az országos bajnokság augusztus közepén a Miskolc-ralival folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!