Sidi: nem én hoztam szégyent Magyarországra!

Sport, 2021.04.13

Sidi Péter szerint nem ő hozott szégyent Magyarországra, amikor márciusban a Delhiben rendezett világkupán a magyar együttes visszalépett a férfiak három együttest felvonultató csapatversenyének döntőjétől.

"Az elmúlt hetekben akaratomon kívül főszereplője lettem a magyar sporttal kapcsolatos híreknek. Fair Play díjas versenyzőként rendkívül bánt, hogy nevemet újabb és újabb emberek próbálják besározni, miközben a magyar sport történetében valóban példátlan dolog esett meg. Feltett szándékom tisztázni a nevemet, noha ideális esetben már rég Tokióval és a közelgő olimpiával kellene foglalkozni. A rágalomhadjárat és a félrevezetés ugyanakkor nem vezet, nem vezethet eredményre!" - fogalmazott a világ- és Európa-bajnok puskás keddi levelében.

A 42 éves versenyző szerint a Magyar Sportlövő Szövetség általa "nagyra tartott" elnöke, Nagy György megnyilvánulásai féligazságokkal vannak tele. Hozzátette, abban bízik, ezeket "csupán a tájékozatlanság, nem pedig a rosszindulat szülte". Példaként említette, hogy nem ő nevezte be a csapatot, illetve "nem pocskondiázta" társait.

"Nagyon bánt, hogy én vagyok célkeresztben, miközben nem én hoztam szégyent Magyarországra! A hibáimért vállalom a felelősséget, de ezt másoktól is elvárom - a konkrét esetben a tények pedig száz százalékig mellettem állnak" - írta Sidi.

A Magyar Sportlövők Szövetsége három hónapra megvonta Pekler Zalán, Péni István és Sidi Péter Gerevich-ösztöndíját a példátlan eset miatt. Előbbi kettő percekkel a kezdés előtt jelezte, nem vállalja a szereplést, mert szerintük Sidi fegyvere nem volt szabályos.

A problémát az okozta, hogy Sidi ráragasztott a puskájára egy úgynevezett bipodot, amely a fegyver megtámasztására való, a komáromi puskás ugyanakkor állítása szerint csak súlyként használta, és a helyi fegyverellenőrzésen sem találták problémásnak. Nagy György ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez egy régóta húzódó probléma, és a szabálykönyvben egyértelműen az szerepel, hogy verseny alatt nem lehet a bipod a fegyveren semmilyen formában, Magyarországon a bírók ez alapján döntenek róla, viszont a nemzetközi viadalokon változó a megítélése. Sidi mostani válaszában kifejtette, hogy a nemzetközi szövetség technikai igazgatója levélben jelezte, hogy "lehetséges szabályváltoztatás lesz a kérdéses balanszsúlyok használata kapcsán", de az ő fegyvere, mellyel az elmúlt négy évben változatlan felszereltséggel versenyzett, szabályos volt Delhiben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!