Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapest II. kerületében

Sport, 2021.08.26

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató "II. kerületi Sporthistóriák" című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.

A kiállítás - amelynek fővédnöke Őrsi Gergely, Budapest II. kerület önkormányzatának polgármestere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, kurátora pedig Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója - megnyitóján elhangzott, a II. kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. indított múltidéző gyűjtést a helyi sporttörténeti értékek felkutatására azzal a szándékkal, hogy létrehozza a kerület sportarchívumát.

Az eseményen megjelent a kerület több sportolója és edzője, például Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó, Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, illetve Ormai László, a legendás Statisztika asztalitenisz-csapatának edzője.

Szabó Lajos kiemelte, a kerület sportja szerteágazó, sokszínű, sok híres versenyző sportolt, élt, vagy él itt. Hangsúlyozta, a városrész különlegessége, hogy átmegy rajta a Kéktúra útvonala, így szabadidősportos vonatkozás is van.

Őrsi Gergely hangsúlyozta, közös feladat az eddig feldolgozatlan kerületi sporttörténet ápolása. Emlékeztetett, nemsokára lesz a 100. évfordulója annak, hogy Klebelsberg Kúnó megalkotta az első sporttörvényt. Az 1921-ben elfogadott - akkori nevén - testnevelési törvény új lökést adott a sportnak, Klebelsberg Kúnó sportpolitikájának egyik legnagyobb érdeme a tömegsport támogatása volt.

A polgármester kiemelte, a városrész büszke az olimpiai bajnokaira, ezt példázza, hogy a kerület díszpolgára lesz a sorozatban harmadik olimpiai bajnoki címét a nyáron Tokióban megszerző Szilágyi Áron kardvívó.

A tárlat témái között szerepel például a Széll Kálmán téri Budapesti Budai Torna Egylet és Körmöczy Zsuzsa teniszező, a lőtér, és a Marczibányi téren felnőtt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Hármashatár-hegy és a hozzá szorosan kötődő Rotter Lajos vitorlázórepülő, valamint Balczó András olimpiai bajnok öttusázó és az ő ötödik világbajnoki győzelmét hozó befutójának története. A kiállítás szintén felidézi a Császár-Komjádi Uszodát, a Vasas pasaréti szakosztályainak sikereit, a 25-szörös BEK-győztes Statisztika asztalitenisz-csapatát és Ormai Lászlót, továbbá a Máriaremetei úti uszoda névadójának, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezsőnek az emlékét.

A kiállítás a II. kerületi önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával, a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programja keretében valósult meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!