Svájci győzelem a Szilvásvárad Masters fogathajtóversenyében

Sport, 2022.07.17

A svájci Jerome Voutaz nyerte a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas versenysorozat vasárnap befejeződött fogathajtó-viadalát.

A 2024-es négyesfogathajtó-vb helyszínén a díjhajtást követően még a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán állt az élen, azonban a szombati maratonhajtásban csak hatodikként zárt, így a második számban toronymagasan legjobb Voutaz mellett ifj. Dobrovitz József is megelőzte.

A vasárnapi akadályhajtásban ifj. Dobrovitz és édesapja, Dobrovitz József tudott verőhiba nélkül és limitidőn belül végigmenni a pályán, így utóbbi feljött a dobogóra. Voutaz egy labdát vert le a bójákról, de három hibapontjával is megtartotta első helyét. Lázár végül ötödikként zárt, mert a holland Koos de Ronde is elé került, aki csak időtúllépésért kapott hibapontot.

A ketteseknél Dani Marcell, míg az egyeseknél az osztrák Martina Reingruber diadalmaskodott.

A Szilvásvárad Masters versenysorozat folytatásában július 28. és 31. között a legjobb hazai és nemzetközi díjugratókat láthatják majd az érdeklődők a Szalajka-völgy bejáratánál lévő Lovasközpontban. A nemzetközi díjlovas verseny október 6-9-én lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!