Szahíri Nagydíj - Pérez győzött, nincs Mercedes az első háromban

Sport, 2020.12.06

Sergio Pérez, a Racing Point mexikói versenyzője nyerte vasárnap Bahreinben a Forma-1-es Szahíri Nagydíjat, amelyen a világbajnok Mercedes istálló egyik versenyautója sem végzett az első három között.

A 30 éves Péreznek ez volt pályafutása 190. F1-es versenye és az első futamgyőzelme.

A mexikói pilóta mögött Esteban Ocon, a Renault francia versenyzője végzett másodikként, míg a másik Racing Pointot vezető kanadai Lance Stroll harmadikként.

A koronavírusos hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell egy defekt miatt kilencedik lett a Mercedesszel, csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig nyolcadikként zárt.

A rajtnál Russellnek sikerült meglepnie Bottast, aki nem rugaszkodott el túlságosan jól a startnál és így az első kanyarban át kellett adnia a vezetést csapattársának. A második kanyarhoz érve Charles Leclerc (Ferrari) túlságosan bátor előzési manőverrel próbálkozott Max Verstappennel (Red Bull) szemben, melynek következtében versenyautójával eltalálta a Bottast támadó Pérez autójának bal hátsó kerekét. Leclerc és Verstappen a gumifalnak ütközött és fel kellett adnia a futamot, míg Pérez visszaesett a mezőny végére, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, a dobogós helyeken sorrendben Russel, Bottas és Carlos Sainz (McLaren) száguldott.

A 29. körben Sainz kiment a boxba új gumikért, Russell viszont egészen a 45., Bottas pedig a 49. körig várt a cserével. Ezek után Russell az élen maradt, őt Bottas követte másodikként, Pérez pedig ekkorra már feljött harmadiknak.

A különbség a két Mercedes között 8.5 másodperc körül volt az első kerékcserék után, majd a 62. körben egy leszakadt és pályán maradt első szárny miatt a pályára hajtott a biztonsági autó. A Mercedes ekkor kettős kerékcsere mellett döntött, de úgy tűnt, a két versenyautó gumijait összekeverték, Bottas cseréje a megszokottnál jóval hosszabb ideig tartott, Russellnek pedig még egyszer vissza kellett hajtania a boxba.

A Safety Car a 68. körben engedte tovább versenyezni a mezőnyt, ekkor az élen már Pérez száguldott, őt másodikként Ocon, harmadikként pedig Stroll követte, Bottas negyedik, Russell ötödik volt. Az újraindítás után egy körrel Russell kihasználta Bottas hibáját és megelőzte a finnt. A 72. körben Russell feljött harmadiknak és üldözőbe vette Ocont, akit hamar utolért és megelőzött. A hajrában a Hamilton helyére beugró brit a győzelemért szállhatott volna harcba az élen álló Pérezzel, de bal hátsó defektet kapott, így újra kereket kellett cserélnie és majdnem a mezőny végére esett vissza.

Pérez 190 F1-es futam után először győzött, ez pályafutása 10. dobogós helyezése, Ocon pedig a második hellyel karrierje eddigi legjobb Forma-1-es eredményét érte el.

A világbajnoki idény jövő hétvégén, Abu-Dzabiban zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!