Szalai hoffenheimi szerződésében érvénybe lépett a plusz egyéves opció

Sport, 2019.07.02

Egy évvel automatikusan meghosszabbították a magyar válogatott Szalai Ádám szerződését a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hoffenheimnél, az ugyanakkor még nem biztos, hogy a támadó a sinsheimi csapatban játszik majd az augusztusban induló szezonban.

A kicker.de szaklapnak Alexander Rosen, a Hoffenheim sportigazgatója kedden azt mondta, a megállapodás automatikus meghosszabbítása a pályára lépések számától függött, és mivel a feltétel teljesült, a 31 éves csatár maradt a klubnál.

A Kicker szerint Szalait "nagyon megbecsülik" az előző szezonban kilencedik egyesületnél, a szerződésének meghosszabbítása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy biztosan a Hoffenheimnél is marad. Az előző idényben támadó poszton a brazil Joelinton, az algériai Ishak Belfodil, valamint a világbajnoki ezüstérmes horvát Andrej Kramaric is több lehetőséghez jutott, mint Szalai. Julian Nagelsmann akkori vezetőedző viszont azóta már az RB Leipziget - a szintén válogatott Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatát - irányítja, az új tréner, Alfred Schreuder pedig csak most kezdte meg a munkát a Hoffenheimnél.

"Ádám egy érett futballista, aki természetesen gondol a jövőjére is" - nyilatkozta Alexander Rosen hangsúlyozva, hogy Szalai a több játéklehetőség reményében sem fog elfogadni bármilyen ajánlatot.

A magyar válogatott csatár 2014 nyara óta játszik a Hoffenheimben, amelynek színeiben 94 mérkőzésen 22 gólnál jár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!