Szinkronúszó Eb - Kiss Szofi 14. lett az egyéni technikai versenyben

Sport, 2018.08.06

Kiss Szofi a 14. helyen végzett a Glasgow-ban zajló szinkronúszó Európa-bajnokság egyéni technikai versenyében hétfő délelőtt.

Az egyéni technikai programban a versenyzőknek saját zenéjükre ugyanazokat a megadott elemeket kell azonos sorrendben bemutatniuk. A bírák a végrehajtás - erő, dinamika, magasság -, az összbenyomás - zene, ruha, mozdulatok, arckifejezés -, illetve az elemek alapján pontoznak.

A 23 éves magyar versenyző ebben a versenyszámban a 13. helyen zárt a tavalyi, budapesti világbajnokság selejtezőjében, ezúttal azonban nem rendeztek kvalifikációt, hanem rögtön döntőre került sor, 17 fős mezőnnyel.

Kiss Szofi bolgár, lengyel és cseh ellenfelét tudta megelőzni. Az aranyérmet a várakozásoknak megfelelően a 13-szoros világbajnok orosz Szvetlana Kolesznyicsenko nyerte.

"Mindent megtettem, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Van egy rizikós elem a gyakorlatomban, most azt is sikerült kiviteleznem, de a pontszámommal sosem vagyok elégedett" - nyilatkozta a jelenlegi legjobb magyar műúszó, aki hozzátette, szeretett volna a 12 közé kerülni.

Elmondta még, hogy idén teljesen más volt a felkészülése, mint tavaly, mivel ezúttal csak egyéniben, és egy ideig párosban gyakorolt, nem volt körülötte olyan népes csapat, mint egy évvel ezelőtt.

"Sokkal több plusz edzést kellett hozzátenni a programhoz, és jobban szeretem, ha vannak mellettem" - árulta el, majd azt mondta: egyelőre nem tudja, indul-e még világversenyen pályafutása során, még gondolkodik a folytatáson.

Kiss Szofi 17 évesen párosban szerepelt a londoni olimpián, egy esztendővel később lemondta a válogatottságot, majd 2014-ben visszatért. A kontinensviadalon vasárnap a 13. helyen végzett az egyéni szabadgyakorlat selejtezőjében, így éppen lemaradt a döntőről.

Skócia multisport Európa-bajnokságnak ad otthont: a vizes sportágakon kívül a torna, az evezés, a golf, a triatlon, és a kerékpár kontinensviadalát is megrendezik Glasgow-ban és környékén.


Eredmény,

egyéni technikai verseny, Európa-bajnok:

---------------------------------------
Szvetlana Kolesznyicsenko (Oroszország) 93,4816 pont
2. Jelizaveta Jahno (Ukrajna) 91,3517
3. Linda Cerruti (Olaszország) 90,2282
...14. Kiss Szofi 76,4918
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!