Távozik a debreceni női kézilabdacsapat éléről Anton Tiselj

Sport, 2018.01.04

Anton Tiselj távozik a DVSC-TVP női kézilabdacsapat éléről, a szlovén szakember a debreceni klubvezetéssel egyetértésben döntött a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.

Az együttes honlapjának közlése szerint "az utóbbi időszakban már nem volt meg az összhang" a tréner és a csapat között, "a maximális tűz hiányában" pedig Tiselj és a klubvezetők sem látták értelmét a közös folytatásnak.

Szombaton az élvonalban egyedüliként veretlen FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként még Tiselj ül a debreceni kispadon. Hétfőtől a szezon végéig az eddig az utánpótlásban dolgozó Vida Gergő irányítja a csapatot.

A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Tiselj - aki további két alkalommal BL-döntőt játszott - két év és egy hónap után hagyja el a debrecenieket. A szlovén szakember irányításával a DVSC 2016-ban negyedik, 2015-ben és 2017-ben pedig hetedik helyen zárt a bajnokságban. A Magyar Kupában tavaly harmadik lett.

Az EHF Kupa 2016/17-es idényében a Debrecen abban a selejtezős fordulóban búcsúzott, amelyben kezdett, a most zajlóban egy kört ment, mielőtt kiesett. A 2017/18-as bajnokságban kilenc meccsen nyolc pontot gyűjtött az együttes, ez jelenleg a kilencedik helyre elég a tizennégy csapatos mezőnyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!