Tokió 2020 - A cselgáncsozó Tóth a bronzért küzdhet

Sport, 2021.07.28

Tóth Krisztián a bronzéremért küzdhet a 90 kilogrammosok között szerdán a tokiói olimpia cselgáncstornáján.

Az MTK versenyzője - aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon - negyeddöntős vereségével a vigaszágra került, ahol győzelem esetén a bronzéremért küzdhetett, vereséggel pedig hetedikként zárt.

A délutáni programban a 27 éves magyarra régi ismerőse, Noel van't End várt, aki világbajnoki címét 2019-ben éppen a Nippon Budokan sportcsarnokban szerezte. Eddigi hat meccsükön ötször Tóth volt a jobb, és legutóbb 2012-ben kapott ki tőle. A 30 esztendős holland 13 érmet gyűjtött Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon, tavaly a budapesti GS-en ötödik lett. Tokióban hasonló utat járt be, mint Tóth: egy San Marinó-i dzsúdós elleni, 36 mp-es ippongyőzelemmel kezdett, majd a francia Axel Clerget ellen nyert aranyponttal, aztán több mint hétperces meccsen kikapott a török Mihael Zganktól.

A vigaszági összecsapás programja alaposan megcsúszott, mivel előtte a négy, 60 kg-os női meccs összességében egy óránál is tovább tartott, közte egy orosz-japán párharccal, amelynek hosszabbításában az alap mérkőzésidő több mint háromszorosát töltötték a tatamin a felek.

Viszonylag gyorsan intette a bíró mindkét cselgáncsozót, de az első két perc akció nélkül telt. Aztán Tóth indított egy dobást, amelyből a holland fölé került, és egy ideig eredménytelenül gyötörte a földharcban. Továbbra is a magyar dzsúdós tűnt aktívabbnak, és második válldobása már sikeresnek bizonyult, vazarit kapott érte. Ellenfele ezután nekirontott, körbekergette a tatamin, de Tóthnak még egy intés is belefért a végén, megnyerte a mérkőzést, és a bronzéremért folytathatja.

"Nagyon bomba formában vagyok" - jelentette ki a vegyes zónába érkezve Tóth Krisztián. Hozzátette, bár korábban azt mondta, hogy fáradhatatlannak érzi magát, most azért elfáradt.

"Végig koncentrált tudtam maradni fejben, tudtam, mit csinál a holland, tudtam semlegesíteni, teljes egészében végigvittem, amit akartam. 2011-ben vívtuk az első meccsünket, tudtuk, hogy itt vér fog folyni, persze csak harc közben, azon kívül sportbarátság van" - nyilatkozott a magyra dzsúdós, aki kiemelte, teljes egészében élvezi, amit csinál, csak magára figyel, és szeretne a ma születésnapját ünneplő édesapjának egy érmet nyerni.

A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth a bronzéremért az orosz Mihail Igolnyikovval csap össze.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!