Tokió 2020 - A szervezők vezetője szerint további halasztásra nincs mód

Sport, 2020.04.24

Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint jövő nyárról semmiképpen sem lehet tovább halasztani a játékokat.

Mori csütörtökön egy interjúban reagált az elmúlt napokban többek által megfogalmazott aggodalmakra, melyek szerint a koronavírussal még jövő nyárra sem sikerül majd világszinten teljesen megbirkózni, ezért nem lehet megtartani az olimpiát 2021 nyarán sem.

A szervezőbizottság elnöke egyértelműen kizárta a további halasztás lehetőségét, annak ellenére is, hogy szavai szerint márciusban a japán miniszterelnöknek ő azt javasolta, fontolja meg a két évre szóló halasztást.

"Gondoljunk a versenyzőkre, vagy a játékok szervezési feladataira, technikailag nehéz megoldani a kétéves halasztást" - idézte Morit az insidethegames.biz.

Korábban Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság "veteránja" nyilatkozott úgy, hogy az egyetlen reális lehetőség a jövő nyári rendezés.

"A japánok mondták, hogy egy évig a levegőben tudjuk tartani a labdát, de annál nem tovább" - mondta Pound egy kanadai televíziós interjúban.

A további halasztás témája azután merült fel, hogy Ivata Kentaro, a Kobe Egyetem professzora kijelentette, nagyon pesszimista a jövő évi olimpiával kapcsolatban, majd később több más szakember is hasonló véleményt fogalmazott meg. Valamennyien azt emelték ki, hogy oltásra van szükség, és kevés az esély, hogy az időben elkészüljön az olimpia előtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!