Tokió 2020 - Vas Kata Blanka és Parti András is címvédéssel hangolt a hegyikerékpáros ob-n

Sport, 2021.07.17

Az egyformán a tokiói olimpiára készülő Vas Kata Blanka és Parti András címvédését hozta a hegyikerékpárosok országos bajnoksága szombaton Csömörön.

A negyedik olimpiájára készülő 38 éves Parti 14. aranyérmét szerezte az ob-n, Sylvester Balázs Tibort és Palumby Zsombort megelőzve.

Az MTI érdeklődésére kiemelte: a héten remek formában érkezett haza a livignói magaslati edzőtáborból, amire jól reagált a szervezete, így bár meg kellett dolgoznia a sikerért, viszonylag simán győzött.

"Tudtam ésszel menni és nem kockáztatni, elszakadtam a többiektől és kialakítottam egy biztonságos előnyt, Tokió előtt már nem akartam semmiféle rizikózásba belemenni" - fogalmazott. Előre tekintve elmondta: az első húszba kerülésnek nagyon örülne az ötkarikás játékokon, azzal már boldog lenne.

"Ez a reális határ" - szögezte le.

A nőknél Vas a londoni olimpikon Benkó Barbarát, illetve Buzsáki Virágot megelőzve nyert. Ezzel három szakág négy számában továbbra is a 19 esztendős versenyző a felnőtt magyar bajnok: a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross), illetve országúton a mezőnyversenyben és az időfutamban is övé a bajnoki trikó.

Vas az MTI-nek felidézte, az első körben sikerült eltekernie riválisaitól, onnan pedig növelni tudta előnyét. Az emelkedőket teljes erővel teljesítette, a lejtmenetekben viszont vigyázott, nehogy elessen az olimpia előtt, ahová - Partival együtt - vasárnap utazik el.

"Jó érzésekkel megyek ki, egyre jobban mennek az edzések, sikerült nagyon jó formába kerülnöm" - fejtette ki. Rámutatott: mivel a világkupában az U23-as mezőnyben szerepelt, így nem tudja, hogy az elit női mezőnyben pontosan hova várhatja magát. Ugyanakkor elárulta: egy top 10-es helyezéssel már elégedett lenne.

A férfiak hegyikerékpáros versenyére július 26-án, a nőkére egy nappal később kerül sor az ötkarikás játékokon a japán fővárosban.


Eredmények, hegyikerékpár ob:

férfiak, magyar bajnok:

----------------------
Parti András (UTE) 1:34:18 óra
2. Sylvester Balázs Tibor (Cube-Csömör) 2:43 perc hátrány
3. Palumby Zsombor (SVS Pro Team) 4:57 p h.


nők, magyar bajnok:

------------------
Vas Kata Blanka (SD Worx) 1:27:39 óra
2. Benkó Barbara (Maloja Pushbikers) 4:04 perc hátrány
3. Buzsáki Virág (SVS Pro Team) 8:42 p h.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!