Törökországban folytatja Baróti Árpád röplabdázó

Sport, 2020.06.11

Baróti Árpád válogatott röplabdázó a lengyel bajnok Zaksa csapatától a török Bursába igazol.

"Kaptam ajánlatot a francia bajnok Tours-tól is, ám Törökországban még nem játszottam, kíváncsi voltam, milyen a bajnokság" - mondta Baróti, aki hozzátette, nem akart az utolsó pillanatig kivárni, mert sok játékossal beszélgetett, megcsappantak az ajánlatok, ezért sokaknak nincs még szerződése.

A magyar szövetség csütörtöki beszámolója szerint a Bursa a félbeszakadt idényben a bajnokság hetedik helyén állt, így ősztől várhatóan nem szerepelhet nemzetközi kupában. Nagy váltás ez Barótinak azután, hogy lengyel klubjával negyeddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, amelyben a teljes mezőny nyolcadik legjobb pontszerzője volt.

"Klassz volt a BL-ben játszani, de a rengeteg fárasztó utazás nem hiányzik majd. Előfordult, hogy haza sem mentünk, az egyik mérkőzés helyszínéről repültünk a másikra. A Bursával a legjobb hat közé, rájátszásba akarunk jutni, szóval lesznek feladatok a török bajnokságban is. Beszéltem az egyik leendő csapattársammal, aki már három éve Bursában játszik, és nagyon dicsérte a klubot, hogy mennyire korrektek" - mondta a 28 éves feladóátló.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!