Tour de Hongrie - Cseh siker a prológon, Dina Márton a legjobb magyar

Sport, 2019.06.11

A cseh Jan Barta nyerte kedden a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny siófoki prológját, legjobb magyarként Dina Márton a 14. helyen zárt.

A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadal nyitányaként 35 fokos hőségben a Víztorony környékén kijelölt négy kilométeres egyéni időfutam várt a mezőnyre. A csapatbemutatón 19 istálló 129 versenyzője vett részt, akik 6 kontinens 31 országából érkeztek.

Az előzetes nevezésekkel ellentétben nem két, hanem három korábbi győztes tagja a mezőnynek: a 2015-ben első luxemburgi Tom Thill és a címvédő olasz Manuel Belletti mellett a 2016-ban diadalmaskodó észt Mihkel Räim is nyeregbe szállt a 40. Tour de Hongrie-n.

Dér Zsolt szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elárulta: Lovassy Krisztiánt pályás tapasztalata, Vas Balázst pedig a Kárpáti Futárok Versenyén mutatott jó teljesítménye miatt akár az első tízbe kerülésre is képesnek látta a prológon.

A scratch-ben Eb-ezüstérmes, a minszki Európa Játékokra készülő Lovassy az MTI-nek kiemelte: az enyhe szél és a hosszú egyenesek miatt sokat számíthat, kinek van lehetősége időfutamkerékpárral nekivágni a távnak. Erre neki ezúttal nem volt módja, ám így is a legjobb húsz közé várta magát. Dina Márton pedig elárulta: mindenki kedvesen fogadta új csapatában, a Kometában, ahol társaival egy nappal korábban találkozott először, így izgatottan várta a prológot.

Az időfutam előtt Ivan Basso, a Kometa sportigazgatója, kétszeres Giro d'Italia-győztes korábbi klasszis versenyző tekert végig a pályán.

Barta mögött a mezőnyversenyben kétszeres lett bajnok Krists Neilands lett a második kevesebb mint egy másodperccel elmaradva a győztestől. Harmadikként a lengyel Piotr Brozyna végzett.

A címvédő Belletti - aki az idei Girón négy szakaszt is az első tízben fejezett be - a 11. helyen zárt.

A 16 hazai versenyző közül a legelőkelőbb pozícióban végző Dina Márton valamivel több mint hat másodperccel volt lassabb Bartánál.


Eredmény, prológ (4 km, egyéni időfutam):
1. Jan Barta (cseh, Elkov-Author) 4:17.20 perc
2. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 0.34 másodperc hátrány
3. Piotr Brozyna (lengyel, CCC Development) 2.09 mp h.
...14. Dina Márton (Kometa) 6.28 mp h.

Szerdán a Velence és Esztergom közötti 194 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 890 kilométert teljesít a vasárnapi, székesfehérvári befutóig.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!