TV műsor

Tour de Hongrie - Cseh siker a prológon, Dina Márton a legjobb magyar

Sport, 2019.06.11

A cseh Jan Barta nyerte kedden a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny siófoki prológját, legjobb magyarként Dina Márton a 14. helyen zárt.

A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadal nyitányaként 35 fokos hőségben a Víztorony környékén kijelölt négy kilométeres egyéni időfutam várt a mezőnyre. A csapatbemutatón 19 istálló 129 versenyzője vett részt, akik 6 kontinens 31 országából érkeztek.

Az előzetes nevezésekkel ellentétben nem két, hanem három korábbi győztes tagja a mezőnynek: a 2015-ben első luxemburgi Tom Thill és a címvédő olasz Manuel Belletti mellett a 2016-ban diadalmaskodó észt Mihkel Räim is nyeregbe szállt a 40. Tour de Hongrie-n.

Dér Zsolt szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elárulta: Lovassy Krisztiánt pályás tapasztalata, Vas Balázst pedig a Kárpáti Futárok Versenyén mutatott jó teljesítménye miatt akár az első tízbe kerülésre is képesnek látta a prológon.

A scratch-ben Eb-ezüstérmes, a minszki Európa Játékokra készülő Lovassy az MTI-nek kiemelte: az enyhe szél és a hosszú egyenesek miatt sokat számíthat, kinek van lehetősége időfutamkerékpárral nekivágni a távnak. Erre neki ezúttal nem volt módja, ám így is a legjobb húsz közé várta magát. Dina Márton pedig elárulta: mindenki kedvesen fogadta új csapatában, a Kometában, ahol társaival egy nappal korábban találkozott először, így izgatottan várta a prológot.

Az időfutam előtt Ivan Basso, a Kometa sportigazgatója, kétszeres Giro d'Italia-győztes korábbi klasszis versenyző tekert végig a pályán.

Barta mögött a mezőnyversenyben kétszeres lett bajnok Krists Neilands lett a második kevesebb mint egy másodperccel elmaradva a győztestől. Harmadikként a lengyel Piotr Brozyna végzett.

A címvédő Belletti - aki az idei Girón négy szakaszt is az első tízben fejezett be - a 11. helyen zárt.

A 16 hazai versenyző közül a legelőkelőbb pozícióban végző Dina Márton valamivel több mint hat másodperccel volt lassabb az ötszörös cseh időfutambajnok Bartánál.

"Nem számítottam rá, hogy a legjobb magyarként zárom a prológot. Fájt is egy kicsit a tekerés, de ez normális ilyenkor" - értékelt az MTI-nek Dina a szakasz utáni levezetés közben. Emlékeztetett, tavaly is ő viselte a Tour de Hongrie első napjaiban a legjobb magyart illető fehér trikót, ám ahogy akkor, úgy most sem ez a végső célja.

"A legfontosabb, hogy jó eredményt érjen el a csapat. Ami pedig engem illet, ha nyerni akarok, a fehér trikót is el kell vinnem" - mondta a 23 éves kerekes, aki elárulta, várhatóan szökésben lesz szerdán, amikor a Velence és Esztergom közötti 194 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely közben kétszer is felteker Dobogókőre.

A versenyzők összesen 890 kilométert teljesítenek a vasárnapi székesfehérvári befutóig. A kerékpárosok dolgát egész héten nehezíteni fogja a rendkívül meleg idő: az országos tisztifőorvos szerdától vasárnap éjfélig a legmagasabb szintű, harmadfokú hőségriasztást rendelt el.


Eredmény, prológ (4 km, egyéni időfutam):
1. Jan Barta (cseh, Elkov-Author) 4:17.20 perc
2. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 0.34 másodperc hátrány
3. Piotr Brozyna (lengyel, CCC Development) 2.09 mp h.
...14. Dina Márton (Kometa) 6.28 mp h.

(FOTÓ)
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!