Tour de Hongrie - Először az indulók között a Bardiani-CSF-Faizané csapata

Sport, 2021.02.18

A profi kerékpársport egyik legnagyobb múltú egyesülete, az olasz Bardiani-CSF-Faizané is indul a május 12-16-án rendezendő 42. Tour de Hongrie-n.

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint a gárda eddig 38-szor szerepelt a Giro d'Italián - idén is ott lesz -, ezalatt 25 szakaszgyőzelmet ért el, de részt vett már Tour de France-on és Vuelta a Espanán is.

A Pro Team-bejegyzésű Bardiani-CSF-Faizané csapata először indul a Tour de Hongrie-n. Az istálló már tavaly benevezett a magyar körversenyre, ám a koronavírus-járvány kirobbanása meghiúsította az akkori bemutatkozást. Az olasz együttes színeiben három olyan bringás is szerepel ebben az évben, aki már vett részt Tour de Hongrie-n: az olasz Filippo Fiorelli 2016-ban még a Delio Gallina Colosio színeiben indult, a Costa Rica-i Kevin Rivera az Androni Giocattoli-Sidermec csapatával 2018-ban és 2020-ban is járt Magyarországon, a csapat legnagyobb csillaga, a kétszeres Giro-szakaszgyőztes Giovanni Visconti pedig 2019-ben a Neri Sottoli-Selle Italia-KTM bringásaként az összetett verseny ötödik helyén zárt.

A klub első nagyágyúja egy igazi világklasszis, az 1976-os Tour de France-győztes belga Lucien Van Impe volt, aki 1985-ben egy szezont töltött az olasz csapattal, s ezalatt végigvitte együttesét a Giro d'Italián és a Tour de France-on is. A nyolcvanas évek végén ebből a csapatból indult útjára az olasz Fabiano Fontanelli, aki pályafutása során tizenkét Girón vett részt, illetve honfitársa, Massimo Podenzana, aki nyert szakaszt a Touron és a Girón is. 1988-ban az olasz Patrizio Gambirasio szerezte meg az első Giro d'Italia-szakaszgyőzelmet a klubnak, majd 1990-ben Stefano Allocchio a másodikat és a harmadikat is. 1993-ban és 1994-ben is Massimo Podenzana volt az olasz országúti bajnok, így két éven át a zöld-fehér-piros mezt is a csapat birtokolhatta.

Az eddig bejelentett csapatok:
TREK-Segafredo (amerikai), World Team
Team BikeExchange (ausztrál), World Team
Team Jumbo-Visma (holland), World Team
Israel Start-Up Nation (izraeli), World Team
Asztana-Premier Tech (kazah), World Team
EOLO-Kometa (olasz), Pro Team
Team Novo Nordisk (amerikai), Pro Team
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz), Pro Team
Sport Vlaanderen-Baloise (belga), Pro Team
Bardiani-CSF-Faizané (olasz) Pro Team
Mazowsze Serce Polski (lengyel), Continental Team
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!