Tour de Hongrie - Révész Máriusz: a verseny a magyar kerékpározás rubint ékköve

Sport, 2021.05.11

Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták Siófokon a szerdán rajtoló 42. Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny résztvevőit.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a viadalt "a magyar kerékpározás rubint ékkövének" nevezte.

Kiemelte, a mezőnyben részt vesz a világelitet jelentő World Tourból 8, a másodvonalbeli prokontinentális sorokból 9 istálló, így 10 olyan csapat áll rajthoz a Tour de Hongrie-n, amely a Giro d'Italián is szerepel.

Kiemelte: teljes összefogás övezi a versenyt, egységet kovácsolt Magyarországon a Tour de Hongrie.

Princzinger Péter, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte: 6-800 ember összehangolt munkájára van szükség a magyar körverseny kiemelt színvonalú megvalósításához.

Eisenkrammer Károly főszervező hangsúlyozta, kollégáival szerencsés helyzetben vannak, hogy a járványhelyzet közepette is dolgozhattak.

A címvédő Valter Attila és a 2019-ben második Dina Márton a Giro d'Italián szerepel. Eisenkrammer kiemelte Valter keddi sikerét, amellyel az összetett ötödik helyére ugrott és felölthette a legjobb fiatalt illető fehér trikót. A főszervező kiemelte: "Valter tavaly magasra tette a lécet", ám kettejük távollétében is 12 hazai kerékpárosért szoríthatnak a szurkolók. A magyar válogatottban Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert kapott helyet. A válogatott szövetségi kapitányát, Dér Zsoltot kedden délután épp a sprintfelvezetések gyakorlása közben érte el az MTI.

"Aktív részesei akarunk lenni a versenynek, minden nap juttatni valakit a szökésbe, és láttatni magunkat" - fogalmazott a szakvezető, megemlítve, a sprintekben is érdekeltek lehetnek például Karl Ádám révén.

"A szakaszvégi top tízes helyezés nem szabadna, hogy kérdés legyen, és akár az első ötbe is oda lehet kerülni. Persze sok múlik a szerencsén, a helyezkedésen" - fejtette ki. Kitért az első szakasz fontosságára, mint mondta, ha ott jó a hangulat és jól sikerül, az viszi majd előre a csapatot.

Dér Zsolt a legjobb összetettbeli magyar szereplést Fetter Eriktől várja. Kiemelte: a Kékestetőig vezető emelkedő fog dönteni az összetettről, amit az orosz ruletthez hasonlított, hiszen egyetlen hegy dönt a verseny sorsáról.

Nevezte magyarjait, a bajnoki címvédő Filutás Viktort és a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergelyt a Giotti Victoria-Savini Due; ott lesz a mezőnyben a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). A 21 éves Fetter az MTI megkeresésére elárulta: ha a top tízben tudna zárni, annak nagyon örülne.

A 12 hazai induló vetélkedik majd a legjobb magyar bringást illető fehér trikóért. Emellett három hagyományos mezért verseng a 22 csapat 132 kerékpárosa: a sárga az összetett, a piros a hegyi pontverseny, míg a zöld a sprinterek pontversenyének vezetőjét illeti a 16 millió forint feletti összdíjazású viadalon.

A verseny szerdán a Siófok és Kaposvár közötti 173 kilométeres etappal rajtol, az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti a szakasz hajráját.



A 42. Tour de Hongrie csapatai:

------------------------------

World Tour:
Trek-Segafredo (amerikai)
BikeExchange (ausztrál)
Jumbo-Visma (holland)
Israel Start-Up Nation (izraeli)
Asztana-Premier Tech (kazah)
Bahrain-Victorious (bahreini)
BORA-hansgrohe (német)
DSM (német)

prokontinentális:
EOLO-Kometa (olasz)
Novo Nordisk (amerikai)
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz)
Sport Vlaanderen-Baloise (belga)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol)
Gazprom-RusVelo (orosz)
Uno-X (norvég)
Vini Zabú (olasz)
Bingoal Pauwels Sauces WB (belga)

kontinentális:
Mazowsze Serce Polski (lengyel)
Adria Mobil (szlovén)
Giotti Victoria-Savini Due (román)
Voster ATS (lengyel)

válogatott:
magyar válogatott
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!