Tovább nőtt a nők aránya a NOB testületeiben

Sport, 2020.05.29

Közelíti az ötven százalékot a nők aránya a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) testületeiben.

Thomas Bach elnök és a végrehajtó bizottság véglegesítette a 2020-as névsorokat, amiből kiderül - amint arról az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal beszámol -, hogy a 30 NOB-bizottságban a 2019-es 45,5-ről 47,7 százalékra emelkedett a női tagok aránya. A testületek közül a korábbi kilenchez képest már tizenegyet vezet nő, ami 36,7 százaléknak felel meg.

A nemek közötti egyenlőség megteremtése a versenypályán és azon kívül is az Agenda 2020 reformcsomag egyik legfontosabb célkitűzése volt. A folyamat már azelőtt megkezdődött, az utóbbi években látványos a nők szerepvállalásának növekedése, amit jól jelez, hogy 2013-ban még csak húsz százalék volt az arányuk a bizottságokban

"Igazi csapatmunka eredménye, hogy a sport vezetői között egyre több nő jelenik meg" - jelentette ki Thomas Bach, megköszönve egyúttal a támogatást mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez. - "Mindig lehet többet tenni, és csak úgy tudunk előrelépni, ha közös az erőfeszítésünk" - hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!