Triál-vb - Nagy csatában nyert a címvédő Toni Bou Budapesten

Sport, 2020.01.19

A címvédő és 13-szoros világbajnok spanyol Toni Bou nyerte az X-Trial motoros ügyességi világbajnoki sorozat magyarországi futamát vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában.

A szakág 33 esztendős sztárja a döntőben nagy küzdelemben kerekedett felül a szintén katalán Adam Ragán, akivel egyformán 15-15 hibapontot jegyeztek a hat szakaszon, Toni Bou azonban ezek közül hármat is hibapont nélkül teljesített. A harmadik pozícióban a spanyol Gabriel Marcelli zárt.

A mostani vb-sorozatnak - két franciaországi helyszín után - ez volt a harmadik futama, a folytatásban pedig Barcelonába, Bilbaóba, Bécsújhelyre és Andorra La Vellába látogat el a mezőny.

Budapesten nyolc motoros küzdött meg a győzelemért, közülük az első, valamint a második fordulóban is ketten estek ki, aztán következett a bronzfutam és a döntő. A pálya hat szakaszból állt, az első és a második körben egyformán öt-öt szakaszt kellett teljesíteniük a motorosoknak, a bronzcsatára egyetlen szakaszon került sor, míg a két döntős mind a hat szakaszon végigment az végső sikerért rendezett küzdelemben. A pályát a rendelkezésre álló idő alatt minél kevesebb hibaponttal kellett teljesíteni, levonás a lábletételért, valamint azért járt, ha a versenyző leesett egy akadályról, vagy ha a motornak a keréken kívül más része is érte a földet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!