Triatlon vb-sorozat - Három számban négy magyar indul a nyitóversenyen - ELŐZETES

Sport, 2019.03.07

Három versenyszámban négy magyar triatlonos áll rajthoz pénteken és szombaton a világbajnoki-sorozat nyitóversenyén, Abu-Dzabiban.

Pénteken a férfiak és a nők viadalára kerül sor, míg szombaton a tokiói olimpián bemutatkozó versenyszámban, a négyfős vegyes váltóban küzdenek egymással a résztvevők. A négy magyar induló Bicsák Bence, Faldum Gábor, Kovács Zsófia és Vanek Margit lesz, utóbbi három részt vett a riói olimpián.

Lipták Tamás, a magyar szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: jelen pillanatban még hét versenyzővel számolnak a lassan feléhez közeledő kvalifikációs sorozatban. Közülük Bicsák áll legjobban, de szintén kvótát érő helyen van Faldum, Bragmayer Zsanett és Kovács Zsófia is. Lipták hozzátette: még Tóth Tamás, Dévay Márk és nagy meglepetésre akár Lehmann Csongor is kvótás helyen végezhet, valamint "plusz egyként" az a Vanek Margit is "beleáll az év elejébe", aki tavaly sok versenyt kihagyott.

A nemzetközi szövetség szabályai alapján nemenként maximálisan három olimpiai kvóta szerezhető, de ehhez három versenyzőnek kell a ranglistán a 30-ban végeznie.

"Erre sajnos nincs reális esélyünk, viszont a két-két kvóta kivitelezhető, és azokért nagy harc várható" - közölte Lipták.

A szakmai igazgató kiemelte: a sok utazás, valamint verseny miatt a szezon hosszú és fárasztó, ettől függetlenül az olimpiai kvalifikációba szintén beszámító júliusi, tiszaújvárosi világkupa-viadal ezúttal is kiemelt helyen szerepel majdnem minden magyar triatlonos versenynaptárában.

Kovács Zsófia az MTI-nek elmondta: tavaly az edzőváltás miatt elég "kaotikusan kezdődött" az idénye, de később belerázódott a munkába. "Sikerült kvalifikációs pontokat gyűjteni, és jelenleg is kijutó helyen állok az olimpiai ranglistán" - nyilatkozta. Hozzátette: az év utolsó versenyein különösen jól teljesített: győzött az Ázsia Kupán, utolsó vk-viadalán pedig hatodik helyen zárt. Idén így nem is lehet más a célja, mint hasonló teljesítménnyel megőrizni helyét a ranglistán, valamint minél jobban szerepelni a vb-sorozatban, továbbá részt venni annak augusztus végi, svájci döntőjében.

"Sokszor elkövettem azt a hibát, hogy elapróztam magam. Sok versenyen elindultam, aztán elfogyott a lendületem. Nyáron rengeteg viadal van, nem csak kvalifikációs, és sokszor nehéz nemet mondani" - árulta el. Kiemelte: van olyan triatlonos, akinél működik, hogy a versenyekkel edzi magát, a legjobb formáját pedig egész évben képes megtartani.

"Nekem viszont kellenek a nyugisabb edzőblokkok, amikből építkezik a szervezetem, és jó formába tud kerülni a fontosabb megmérettetésekre" - nyilatkozta.

Kovács Zsófia elárulta: az elmúlt hónapokban elvégzett "nagyon kemény edzésmunkának" köszönhetően jó erőben érzi magát, és kíváncsian várja, ez mire lesz elég az Egyesült Arab Emírségekben.

"A szezon első versenye persze mindig zsákbamacska is egy kicsit, nem igazán lehet tudni, mire számíthatunk az ellenfelektől, de sokszor még magunktól sem. Valószínű azonban, hogy a mezőny nagyobb része a hosszú szezonra való tekintettel nem mostanra időzítette a csúcsformát, ahogy én sem" - mondta.

A triatlonszezon február 10-én a dél-afrikai vk-futammal indult, a verseny egyetlen magyar indulója, Bragmayer Zsanett a 16. helyen zárt.

A vb-sorozat egyéni küzdelme hét állomásból - a következőre április végén Bermudában kerül sor -, valamint nyolcadikként a lausanne-i döntőből áll. A vegyes váltók esetében három viadal lesz a vb-sorozatban, az utolsó, hamburgi egyben világbajnokság is. Két héttel a svájci vb-döntő előtt, augusztus közepén tesztversenyt rendeznek Tokióban mindhárom olimpiai versenyszámban, a tervek szerint már az olimpiai pályán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!