U21-es labdarúgó Eb - A koronavírus miatt csere történt kapusposzton a magyar keretben

Sport, 2021.03.17

Gera Zoltán szövetségi edző ismét koronavírusos megbetegedés miatt volt kénytelen változtatni a részben hazai rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar csapat keretén.

A magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldalának bejegyzése szerint a csapatkapitány Demjén Patrik koronavírustesztje pozitív eredményt hozott, ezért a zalaegerszegi kapus elhagyta a telki edzőtábort, helyére pedig a Puskás Akadémia hálóőrét, Auerbach Martint hívta be Gera.

A szakvezetőnek hétfőn, néhány órával a hivatalos nevezési határidő előtt is változtatnia kellett a tervezett keretén, mert az MTK Budapestben futballozó Schön Szabolcs és Nagy Zsombor, valamint a Vasast erősítő Szilágyi Zoltán ugyancsak pozitív vírustesztet produkált.

A csoportkört jövő szerda és március 31. között rendezik, a kieséses szakasz pedig május 31. és június 6. között lesz. A négy csoportból az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Magyarországon Gyirmót, Székesfehérvár, Szombathely és a kispesti Bozsik Aréna lesz a helyszín, míg Szlovéniában Celje, Koper, Maribor és Ljubljana, a finálét a szlovén fővárosban rendezik. A magyarok jövő szerdán a németek ellen kezdenek Székesfehérváron, majd három nappal később a Bozsik Arénában találkoznak a románokkal, március 30-án pedig Székesfehérváron zárják a csoportkört a hollandokkal.


Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 23 fős kerete:

kapusok:
Auerbach Martin (Puskás Akadémia FC), Bese Balázs (Budafoki MTE), Kovács Péter (Budaörs)

védők:
Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Huszti András (Budafoki MTE), Balogh Botond (Parma), Varju Benedek (MTK Budapest), Mocsi Attila (Szombathelyi Haladás), Tamás Olivér (Paksi FC), Deutsch László (Puskás Akadémia FC)

középpályások:
Csonka András (Budafoki MTE), Kata Mihály (MTK Budapest), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Hinora Kristóf (Vasas FC), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)

támadók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia FC), Dárdai Pál (MOL Fehérvár FC), Kovácsréti Márk (Kisvárda Master Good), Skribek Alen (Budafoki MTE), Szőke Adrián (Heracles), Bárány Donát (Debreceni VSC), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!