U23-as cselgáncs Eb - Több mint 300 nevezés egy héttel a rajt előtt

Sport, 2021.10.29

Péntek reggelig harminckilenc ország 319 versenyzője nevezett a budapesti rendezésű U23-as cselgáncs Európa-bajnokságra, amelynek hivatalos programja jövő csütörtökön, a sorsolással veszi kezdetét.

A magyar szövetség közleményében kiemelte: a világjárvány miatt a résztvevők ezúttal is "buborékban" lesznek, ahova kizárólag alapos tesztelés után kerülhetnek be, illetve csak a kijelölt szálláson vagy az eseménynek otthont adó Ludovika Arénában tartózkodhatnak. Hozzátették: a szervezőbizottság egyelőre még nem döntött arról, hogy lehetnek-e nézők a lelátón. Amennyiben nem, úgy az érdeklődők az interneten keresztül követhetik az eseményeket, az európai szövetség oldalán élő közvetítést láthatnak valamennyi küzdőtérről, s a folyamatosan frissített eredménylistákat is elérhetik.

A kontinensbajnokság résztvevői már keddtől elfoglalják az Eb hivatalos szállását, és természetesen edzési lehetőséget is biztosítanak számukra. Jövő pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától rendezik a selejtezőket, 16 órától pedig már érmekért csatáznak majd. A házigazda magyarokat 18 fős csapat képviseli.

Az első U23-as Eb-t 2003-ban rendezték Jerevánban, 2017-ben pedig Győr volt a házigazda. A magyarok ebben a korosztályban eddig 66 érmet - 25 aranyat, 10 ezüstöt és 31 bronzot - gyűjtöttek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!