UEFA Ifjúsági Liga - Kiesett az MTK

Sport, 2019.10.23

Az MTK U19-es csapata kiesett a labdarúgó Ifjúsági Ligából, mivel a bajnoki ág első fordulójában a hazai döntetlen után idegenben kikapott a bosnyák HSK Zrinjskitől.



Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):

UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 1. forduló, visszavágó:
HSK Zrinjski (bosnyák)-MTK Budapest 2-0 (1-0)
---------------------------------------------

Továbbjutott: a Zrinjski 3-1-es összesítéssel.


A három héttel ezelőtti, hazai mérkőzésen az MTK a 79. perben egyenlítve harcolt ki döntetlent. A mostari visszavágón viszont csak a bosnyák csapat tudott gólt szerezni, ezzel kivívta a továbbjutást.

A felnőtt Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 klub utánpótláscsapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmekben, így került a mezőnybe az MTK korosztályos együttese.

A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!