Úszó Bajnokok Sorozata - Tíz magyar a Duna Arénában

Sport, 2019.05.07

Tíz magyar versenyző ugrik vízbe hétvégén az úszó Bajnokok Sorozata Duna Arénában sorra kerülő második állomásán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA több hazai versenyzőt felkért a szereplésre a viadalon, melyen csak meghívással lehet részt venni.

Az már korábban biztos volt, hogy a korábbi évek eredményei alapján Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Milák Kristófnak garantált helye van, de az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajnát is szinte azonnal jelölte a FINA, később az idei világranglistán elfoglalt helyezéseik alapján Jakabos Zsuzsannát, Burián Katát és Békési Esztert is nevezték, most pedig kiderült, Kapás Boglárka, Bernek Péter és Kozma Dominik részvételére is számítanak.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú négy számban érdekelt (100 és 200 m hát, 200 pillangó, 200 vegyes), két-két számban indul Cseh és Milák, ők egymással is versenyeznek (100 és 200 m pillangó), míg a többiek egy-egy egyéni viadalban érdekeltek. Kapás (200 m pillangó), Jakabos (200 m vegyes) és Burián (200 m hát) Hosszú Katinkával is megmérkőzik, míg Késelynek (400 m gyors), Békésinek (200 m mell), Kozmának (200 m gyors) és Berneknek (400 m gyors) három külföldi vetélytárs lesz az ellenfele.

A FINA által megküldött lista szerint 68 versenyző indul Budapesten, köztük olimpiai és világbajnokok, így a svéd Sarah Sjöström, a dél-afrikai Chad Le Clos, az olasz Federica Pellegrini és az amerikai Anthony Ervin, aki 2000-ben, 19 évesen már olimpiai aranyérmes volt 50 méter gyorson, majd 16 évvel később, 35 esztendősen újfent megnyerte ezt a számot Rióban. Vele együtt 11 amerikai úszó érkezik Budapestre, valamennyien voltak aranyérmesek az elmúlt esztendők világversenyein.

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívja meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozat három állomásból áll. Április végén a kínai Kuangcsou városában rajtolt, majd Budapest után május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolis következik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!