Úszó ob - Megvan a vb-csapat gerince

Sport, 2019.03.30

A debreceni országos bajnokság szombati zárónapjának döntői előtt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége egyhangúlag elfogadta a Sós Csaba szövetségi kapitány által előterjesztett vb-csapat összetételét.

A szakvezető az ob első három napján szerepelt finálék, illetve a válogatási időszakban mostanáig elért időeredmények alapján jelölte ki az egyes számokban vb-indulási jogot szerzett versenyzőket. A kapitány - a MÚSZ közleménye szerint - jelezte: aki a válogatási elvek alapján elnyerte a csapattagságot egy adott versenyszámban, az védettséget élvez, s csak olyan számokban lehet pályázni csapattagságra, ahol nincs még két induló. Amelyikben két versenyző szerepel, ott már nincs lehetőség a csapattagság kivívására, kivéve, ha valaki úgy dönt, hogy végül nem indul az adott számban.

A világbajnoki csapat még nem teljes. Ahol egy hely kelt el vagy egy sem, ott a kvalifikációs időszak végéig, vagyis július 3-ig még ki lehet vívni a kvangdzsui részvételt. Az 50 méteres számokban csak A szintet vesz figyelembe a kapitány.

A vb-csapat jelenlegi összetétele (zárójelben azok neve, akiknek megvan az A szintjük, de az adott számban egyelőre nem számítanak indulónak):


férfiak:
50 m gyors: Lobanovszkij Maxim, Németh Nándor
100 m gyors: Németh Nándor
200 m gyors: Kozma Dominik, Milák Kristóf
400 m gyors: Milák Kristóf
800 m gyors: Kalmár Ákos (B szint)
1500 m gyors: Kalmár Ákos, Gyurta Gergely
50 m hát: Bohus Richárd, Balog Gábor (Szentes Bence)
100 m hát: Bohus Richárd
200 m hát: Telegdy Ádám
50 m mell: mindkét hely kiadó
100 m mell: Horváth Dávid (B szint)
200 m mell: Horváth Dávid
50 m pillangó: Cseh László
100 m pillangó: Milák Kristóf, Cseh László
200 m pillangó: Milák Kristóf, Kenderesi Tamás (Biczó Bence, Cseh László)
200 m vegyes: Cseh László, Bernek Péter (Verrasztó Dávid)
400 m vegyes: Verrasztó Dávid, Bernek Péter (Gyurta Gergely, Holló Balázs)


Mindhárom váltót tervezi indítani a kapitány.


nők:
50 m gyors: mindkét hely kiadó
100 m gyors: mindkét hely kiadó
200 m gyors: Késely Ajna, Hosszú Katinka
400 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka)
800 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka)
1500 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka
50 m hát: mindkét hely kiadó
100 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin
200 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin (Ilyés Laura)
50 m mell: Sztankovics Anna
100 m mell: Sztankovics Anna (B szint)
200 m mell: Békési Eszter
50 m pillangó: mindkét hely kiadó
100 m pillangó: Szilágyi Liliána (B szint)
200 m pillangó: Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
200 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Sebestyén Dalma)
400 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Kapás Boglárka, Késely Ajna)


A 4x200-as női gyorsváltót és a 4x100 méteres vegyesváltót, s mindkét vegyes vegyesváltót tervezi indítani a kapitány.


A szombati ülésen - a MÚSZ tájékoztatása szerint - Wladár Sándor elnök külön kitért Verrasztó Dávidék meghiúsult magaslati edzőtáborozására. A szövetségi adminisztrációtól kapott tájékoztatás szerint Molnár Ákos edző tavaly ősszel jelezte a szándékukat azzal, hogy maga is úgy tudja, Sierra Nevadában valószínűleg nincs hely az általuk elképzelt időpontban. Mivel első körben nem volt, ezért a franciaországi Font Romeu-ben igyekezték a tábort lekötni, ami az első pozitív visszajelzés után végül meghiúsult, mivel a helyiek az időközben bejelentkezett francia válogatottat részesítették előnyben. Ezután a MÚSZ ismét tett egy próbát Sierra Nevadában, ahol végül az edzőtábor teljes, háromhetes időszakára sikerült pályát szerezni a medencében, ugyanakkor nyolc napra a tábor hotelje helyett a környéken kellett szállást találni, ami megtörtént, ilyen feltételek mellett azonban Molnár Ákos visszamondta a téli edzőtáborozást. Ugyanakkor Verrasztó Dávidék májusi, Sierra Nevada-i edzőtábora garantált, a helyiek véglegesen visszaigazoltak minden foglalást.

Az elnökségi ülésen Verrasztó Zoltán - Dávid és Evelyn édesapja - jelezte, nem tartja elfogadhatónak, hogy egy eredményes versenyzőt más, gyengébb magyar úszók kiszoríthatnak a preferált edzőtáborból, függetlenül attól, hogy a szervezés a MÚSZ bevonásával vagy anélkül történt. Az elnökség támogatta Wladár Sándor azon javaslatát, hogy a jövőben nem fordulhat elő, hogy bármilyen, központi pénzből megvalósuló edzőtábort a MÚSZ-t megkerülve szervezhessen meg egy egyesület - így minden esetben a versenyzők eredményessége dönt arról, ki élvez prioritást az időpontok és helyszínek lefoglalásánál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!