Vári Attila: mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében

Sport, 2018.11.03

A férfi és a női vízilabda-válogatottnál is elvárás az olimpiai kvalifikáció, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) pedig az elkövetkezendő időszakban mindent ennek rendel alá.

Többek között erről beszélt első hosszabb interjújában Vári Attila, a szervezet új elnöke, akit szeptember 30-án a távozó Kemény Dénes helyére "közfelkiáltással" szavaztak meg a tagok.

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető hangsúlyozta, érzi a feladat súlyát, de nem tartja nyomásnak: "Nem érzem annak, sokkal inkább az egyik, ha nem a legnehezebb kihívásnak, amelyet viszont biztos vagyok benne, hogy sikerrel is veszünk, így a női, illetve a férfiválogatott is ott lesz majd a legnemesebb világversenyen. A konkurencia nagy, sokan szeretnének kijutni, az európai csapatok mindkét nem esetében komoly erőt képviselnek, ezért is mondtam, hogy nagyon komoly feladat előtt állunk" - idézte az mvlsz.hu az elnököt.

Hozzátette, a szövetség is nagy feladatok előtt áll, hiszen a jövő évi budapesti Maccabi Európai Játékokon a szervezőkkel együtt az MVLSZ rendezi az esemény póló tornáját, 2020-ban olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország, s eközben folyamatosan fókuszál Tokióra a szervezet. "Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében, hiszen ez a magyar vízilabda szempontjából abszolút kulcskérdés. Akár a jövő évi női világliga Szuperdöntő is ilyen lehet, de ne szaladjunk még ennyire előre. Különböző pályázatokat szakmai szinten véleményezzük, a különböző korosztályokban lévő lehetőségeket is vizsgálva szeretnénk néhány utánpótlás és felnőtt világversenyt megrendezni. Nem nagy számról beszélünk, hanem két-három kiemelkedő eseményről, amelyen a sportszakmai, a minőségi háttér cseppet sem csorbul, amelyen a közönség jól szórakozik, és amely a nemzetközi sportdiplomácia tekintetében is kedvező ránk nézve" - fogalmazott Vári Attila.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!