Vb-2014 - Berkes: a csúcsforma fenntartása dönthet az extrém körülmények között

Sport, 2014.06.10

Berkes István ortopéd sportorvos, egyetemi tanár szerint kulcskérdés a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás, a megfelelő felkészítés, a játékosok csúcsformában tartása a csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.

A tekintélyes futballmúltú szakember, aki jelenleg a TF tudományos dékánhelyettese, az MTI-nek nyilatkozva előrebocsátotta, hogy a vb-n a legjobb játékosok, a legjobb csapatok vesznek részt, probléma viszont, hogy az érintettek eddig is a legnagyobbb terhelésnek voltak kitéve. Megfogalmazása szerint valósággal művészet lesz ilyen fárasztó szezon után annak megoldása, hogy a játékosok kellőképpen hogyan regenerálhatók, és miként kerülnek újra csúcsformába a világbajnokságra akkor, amikor még nagyobb a feladat, hiszen a legjobbak a legjobbak ellen fognak játszani jó egy hónapon át és adott esetben extrém körülmények között.

"Én azt gondolom, ez egy óriási kihívás a sporttudománynak is, és ha valaki a megoldásnál csak a doppingra gondol, súlyosan hibázik" - fogalmazott. Azok a csapatok fognak a legjobban szerepelni - vélekedett -, amelyek ezt a kérdést a lehető legjobban fogják tudni megoldani. Szerinte a vb-résztvevő csapatoknak mindenféle lehetőséget, a táplálkozást, a regenerációs módszereket, azok legkorszerűbb eszközeit, a pszichológiát is igénybe kell venniük.

"Plusz az még külön tudomány, hogy négy héten keresztül ugyanazt a kiváló szintet hozzák fizikailag, lelkileg, ráadásul úgy, hogy a legjobb formára a végén van igazán szükség, akkorra kell igazán játékba lendülni" - mondta, majd azzal folytatta, hogy nagy ország lévén, nyilvánvaló, hogy Brazíliában a csapatoknak külön meg kell küzdeniük például a klímával.

"Egyébként is nagyon nagy a megterhelés, a külső körülmények, benne a hőmérséklet, a páratartalom, általában is a magaslati, éghajlati viszonyok nagy mértékben befolyásolhatják, vagy éppen meg is határozhatják a teljesítményt, az eredményeket" - jelentette ki a szakember a külső rizikótényezőket sorolva.

Az egyik helyszínen, az Amazonasnál fekvő Manausban például 31 Celsius fok az átlaghőmérséklet és a levegő éjszaka sem csökken 23 fok alá. Ehhez jön a magas páratartalom.

"Sőt, még a napszak se mindegy, hogy mikor van a meccs, ez adott esetben szintén komoly megterhelést okoz, s akár sérülésveszéllyel is jár. Amellett még a meccsek között is kell regenerálódniuk a játékosoknak, s itt külön kérdés, hogy erre mennyi idő áll rendelkezésre, hány meccset kell játszani" - hangsúlyozta Berkes István, aki szerint ha ezt a komplex leckét nem tudják megoldani, következményként jöhet az úgynevezett letörés, amikor a labdarúgó nem hozza a várt teljesítményt, megsérülhet, tehát ez is kulcskérdés a taktika és sok egyéb más mellett.

A szakember alapvetőnek nevezte az edzésmunkát, amihez az edzők értenek, de a sporttudomány ebben is kell, hogy tanácsot adjon. Döntő ilyen szempontból is a táplálkozás, emellett a folyadékfogyasztás: mit és mikor vesz magához a játékos.

"A nagy megterhelések, az extrém körülmények miatt sokkal több lesz a folyadékveszteség, még több folyadékot kell majd magukhoz venniük, ráadásul a megfelelő összetételűt, és nemcsak a meccs szünetében kell regenerálni a játékost, hanem a 2-3 nappal később következő újabb terhelésre is fel kell készíteni, s ezt az állapotot heteken keresztül fönn kell tartani, ami roppant nehéz dolog lesz" - szögezte le. Egyszersmind utalt rá: a magyarok a múltban ilyesmivel szembesültek már egyszer, s akkor valamilyen okból nem úgy sikerült a szereplés, ahogyan idehaza azt remélték.

"Lásd 1986, Mexikó, ahol magaslat volt, magas hőmérséklet, ritka levegő" - emlékeztetett a balul sikerült, amúgy eddigi utolsó magyar vb-részvételre.

Berkes kitért rá, hogy a sportterhelésnél a nagy távolságra utazás is probléma, a bioritmusnak a megváltozása külön gondot jelent, annak kezelése szintén külön tudomány, hogy miképpen kell a csapatokat utaztatni, a játékosoknak alkalmazkodni ahhoz, hogy más helyen alszanak, más az étel.

"Változó mértékben ugyan, de Brazíliában is többnyire rengeteget fognak utazni a csapatok, a felkészülés minderre hihetetlenül alapos, tudatos, komoly háttérmunkát, tudományos munkát igényel" - mondta, majd tippelésre is vállalkozott, mondván, a braziloknak eleve jó a futballjuk, jó játékosaik vannak, a hazai pálya előnye mellettük szól. A németeknél erős, fiatal, stílusos csapat jött össze, s mellettük szól megítélése szerint az, hogy általában ha ők rosszak, akkor másodikok vagy harmadikok lesznek, ám ha végig jók, akkor nyernek.

"Ez szinte az összes világversenyükön így van, a négyben legtöbbször ott vannak. Azt gondolom tehát, hogy a brazilok a nagy esélyesek, de a döntőbe jutásra komoly sansza van a német csapatnak, a dobogóért pedig a már túl sokat nyert, címvédő spanyolok azért harcban lehetnek az olaszokkal és az argentinokkal egyetemben. Nagyobb meglepetést azonban én őszintén szólva kizártnak tartok." - mondta a szakember.

,
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!