Vívó Eb - A magyarok közül csak Mohamed nyolcaddöntős női tőrben

Sport, 2019.06.18

Mohamed Aida nyolcaddöntőbe jutott női tőrben a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon kedden.

Az 58 fős mezőnyben Kreiss Fanni és Kondricz Kata négy győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a csoportkört, Mohamed három ellenfelénél bizonyult jobbnak, kettőtől kikapott, de két társához hasonlóan ő is egyből a 32-es táblára került.

Ugyanezért Lupkovics Dórának még egy 15 tusra menő párharcot kellett vívnia, mivel az öttusos mérkőzésekből álló csoportszakaszt 2/3-mal zárta. Végül nem sikerült a 32 közé jutnia, mert 15-10-re kikapott a lengyel Julia Walczyktól.

A következő fordulóban Kreiss nem találta a ritmust Martyna Dlugosz ellen, és bár végig szívósan küzdött, nem tudta ledolgozni hátrányát, 13-14-nél egyenlítés helyett a lengyel találta el őt érvényes felületen.

Ezt követően Mohamed Kondricz-cal vívott, így biztos volt, hogy lesz magyar a legjobb 16 között. Az asszó elején a húszéves Kondricz irányított, később viszont a 43 esztendős Mohamed - aki már a 90-es évek elején érmeket nyert felnőtt világversenyeken - felzárkózott, a végén pedig 15-11-re legyűrte ellenfelét.


Eredmények:

-----------

a 64 között:
Julia Walczyk (lengyel)-Lupkovics Dóra 15-10

a 32 között:
Mohamed Aida-Kondricz Kata 15-11
Martyna Dlugosz (lengyel)-Kreiss Fanni 15-13
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!