Vívó Eb - Magyar díszkardot kapott Sztanyiszlav Pozdnyakov

Sport, 2019.06.19

Sportszerű pályafutása elismeréseként fair play díjat kapott Sztanyiszlav Pozdnyakov, az európai szövetség elnöke a vívók düsseldorfi kontinensviadalán.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetője az MTI-nek elmondta, elnökként lehetősége van arra, hogy a hagyományos, éves díjkiosztáson túl saját hatáskörben döntsön egy-egy elismerésről bármelyik sportágra vonatkozóan.

A kardvívóként négyszeres olimpiai bajnok, egyéniben ötszörös, összesen tízszeres vb-aranyérmes Pozdnyakov - aki egyben elnöke az Orosz Olimpiai Bizottságnak is -, többször bizonyította, hogy a tisztességes versenyzés előbbre való számára az eredménynél.

"Pályafutása során több alkalommal a zsűri döntése előtt jelezte, hogy nála volt a tus, és olyan is előfordult, nem is egyszer, hogy a neki megítélt találatnál közölte, nem ő adta, hanem ő kapta. És ilyenre még egyenlő állásnál is volt példa" - indokolta döntését Kamuti Jenő, aki fair play diplomát, illetve egy magyar díszkardot adott át a sportvezetőnek a keddi versenynap döntős programja előtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!