Vívó-vb - Siklósi és Koch is kiesett

Sport, 2022.07.19

Siklósi Gergely és Koch Máté is vereséget szenvedett a harmadik fordulóban, így nem jutott magyar férfi párbajtőröző a negyeddöntőbe a kairói vívó-világbajnokságon.

A 2019-ben világbajnok, azaz címvédő, tavaly olimpiai ezüstérmes Siklósi nehezen összehozott győzelmek után találkozott a kazah Elmir Alimzsanovval. A harmadik asszójában csak az első szakaszban vezetett, a 3-2-ről induló második három percben ellenfele szúrásai voltak pontosak, és Alimzsanov lassan elhúzott. A magyar párbajtőrözőnek ezúttal nem volt olyan akciója, ami hatékonynak bizonyult volna, a vége felé pedig már egyre nehezebb helyzetbe került a különbség növekedésével. Végül hat tussal kapott ki és kilencedik lett.

Koch a legutóbbi vb-n, Budapesten, illetve a tavalyi olimpián is bronzérmes ukrán Igor Reizlinnel vívott a második szakasz végéig szoros asszót. Itt is hasonlóan alakult a folytatás, az ellenfél akciói voltak eredményesek, így a végéig öt találattal lépett el Reizlin. Koch a 11. helyen végzett.

A korábban kiesett Andrásfi Tibor 41., Nagy Dávid pedig 51. lett.


Eredmények:

a 64 között:
Siklósi Gergely-Fajzulla Alimov (üzbég) 12-11
Koch Máté-Yeisser Ramirez (amerikai) 14-11
Jamada Maszaru (japán)-Nagy Dávid 14-10
Volodimir Sztankevics (ukrán)-Andrásfi Tibor 15-9

a 32 között:
Siklósi-Ido Harper (izraeli) 15-13
Koch-Barat Gulijev (azeri) 15-6

a 16 között:
Igor Reizlin (ukrán)-Koch 15-10
Elmir Alimzsanov (kazah)-Siklósi 15-9
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!