Vívó vk - A férfi kardcsapat negyedik Madridban

Sport, 2019.05.12

Szatmári András nélkül is bejutott az elődöntőbe, és végül a negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a madridi világkupaversenyen, mely az olimpiai kvalifikációs sorozat első csapat állomása volt.

A 2017-ben egyéni világbajnok Szatmári hetek óta combsérüléssel bajlódik, ugyan az egyéni versenyben elindult, ám elsősorban fájdalmai miatt nem jutott fel a főtáblára, majd - a magyar szövetség honlapja szerint - szombaton kiderült, hogy nem tudja vállalni a szereplést a csapatban.

A világranglista harmadik helyén álló együttes így az egyéniben ezüstérmes Szilágyi Áron, továbbá Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállításban vágott neki a napnak, melyet Japán fölényes legyőzésével (45-24) indított. A negyeddöntőben a németek vártak a magyarokra, akik kiválóan vívtak, és könnyed, 45-33-as sikerrel jutottak be a legjobb négy közé.

A folytatásban az olasz válogatott volt az ellenfél, a két csapat meccse a szokásokhoz híven kiélezett küzdelmet és ezúttal olasz sikert (41-45) hozott. A bronzmeccsen szintén nem sikerült a győzelem, a ranglistavezető Dél-Korea hét tussal jobbnak bizonyult Szilágyiéknál.

A női kardozók Tuniszban léptek pástra, számukra is fontos lett volna a jó olimpiai kvalifikációs rajt, ám ez elmaradt. A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Várhelyi Kata összeállítású négyes visszafogott teljesítményt nyújtott, Üzbegisztán legyőzését követően a 16 között Japántól kapott ki 45-37-re, majd az alsóházban Venezuelától 45-30-ra. Az ezt követő két győzelem pedig már csak a 13. helyhez volt elég.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!