Vívó-vk - Nem jutott negyeddöntőbe Kazanyban, így lemarad az olimpiáról a férfi párbajtőrcsapat

Sport, 2021.03.22

Nem sikerült negyeddöntőbe jutnia a magyar férfi párbajtőrcsapatnak a kazanyi világkupán, ezzel eldőlt, hogy lemarad a tokiói olimpiáról.

A 16 közé az üzbégeken keresztül vezetett az út, ami egyáltalán nem bizonyult könnyűnek, alaposan meg kellett izzadni a sikerért. Hat párharc után még csak két tussal, 19-17-re vezettek a Rédli András, Berta Dániel, Andrásfi Tibor felállásban vívó magyarok, és a hetedikben is csupán eggyel nőtt a különbség, majd a nyolcadikat követően maradt a három találat. Rédli 26-23-as állásnál ment fel a pástra Fajzulla Alimovval szemben, és mozgalmas utolsó asszóban 10-5-re nyert a viadal honlapja szerint.

Ezután a kínaiak következtek, akik előzőleg a panamaiakat intézték el simán, 45-20-ra. Ez az összecsapás még szorosabban alakult és ráadástussal dőlt el az ázsiaiak javára. Ekkor már a vasárnap egyéniben ezüstérmes, 2019-ben világbajnok Siklósi Gergely vívott, Rédlivel és Andrásfival. Három pár után a kínaiak vezettek (5-7), majd még nőtt is a különbség, de Andrásfi a második pástra lépése alkalmával 6-3-ra verte Tungot, ezzel egyenlített (15-15). A folytatásban Rédli két tussal kikapott Vangtól, majd Andrásfi megint egyenlített (21-21), a nyolcadik párban pedig Siklósi kéttusos előnyhöz juttatta a magyarokat úgy, hogy az első két találatot még ő kapta Vangtól. Az utolsó asszót Rédli 25-23-nál kezdte Tunggal, és bár igyekezett taktikusan vívni, az előnye elfogyott, majd 28-28-nál jött a ráadás. Ebben a magyarok voltak kedvezményezettek, és már majdnem le is telt az egy perc tus nélkül, amikor a kínai három másodperccel a vége előtt jó ütemben és pontosan szúrt.

A közvetlen ellenfelek közül az ukránok és az oroszok is negyeddöntőbe jutottak, így utóbbiak biztosan megelőzik a magyarokat, akik reálisan csak akkor szerezhettek volna kvótát, ha az oroszokat maguk mögött tartják a kvalifikációs rangsorban, és közben az ukránok megőrzik jelenlegi pozíciójukat és maradnak a négy között.

Egyéniben Siklósi szinte biztosan indulhat a tokiói olimpián.

A kazanyi vk-n 29 férfi csapat szerepelt.

Eredmények:

férfi csapatverseny:

--------------------

a 32 között:
Magyarország-Üzbegisztán 36-28

a 16 között:
Kína-Magyarország 29-28

korábban:

női csapatverseny:

-----------------

a 32 között:
Magyarország-India 45-21

a 16 között:
Magyarország-Egyesült Államok 45-37

A negyeddöntős küzdelmek kedden folytatódnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!