Vizes Eb - Vizes Eb - Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón

Sport, 2021.05.23

Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méter pillangón vasárnap a budapesti úszó Európa-bajnokságon.

A 21 éves világklasszis 50.18 másodperces országos csúccsal, Európa-bajnoki rekorddal csapott célba, a szám másik magyarja, Szabó Szebasztián 51.86 másodperccel nyolcadik lett.

Milák ezzel duplázott a Duna Arénában, hiszen 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként sem volt ellenfele, ott minden idők második legjobb idejével nyert.

A Honvéd úszója az elődöntőben Európa-bajnoki csúccsal volt a legjobb - 50.62-es ideje megegyezett azzal, amivel a 2017-es budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyert -, ugyanakkor mindkét hossznál saját elmondása szerint borzalmasan jött ki neki a fal, így a fináléban jobb időt várt magától.

A döntőben mindkét magyar jól kapta el a rajtot, és rendkívül erősen kezdett, így az első két helyen fordultak. Milák aztán az utolsó 25 méteren, ahogy mindegyik futamban, egyszer csak ellépett a mezőnytől és faképnél hagyott mindenkit. Szabó ugyanakkor elfáradt a végére és csak nyolcadik lett.

"A falak most a barátaim voltak, illetve én voltam annyira felkészült, hogy ne tudjanak +megszívatni+. Összességében elégedett vagyok, ugyanis előzetesen 50.2 körüli időre saccoltam magam. Most már csak egy ember van előttem" - nyilatkozta az M4 Sportnak Milák, aki ezzel a világcsúcstartó (49.50) amerikai Caeleb Dresselre célzott, vele a tokiói olimpián csaphat össze.


Eredmények:

férfi 100 m pillangó, Európa-bajnok:

------------------------------------
Milák Kristóf 50.18 másodperc
2. Joszif Miladinov (Bulgária) 50.93
3. James Guy (Nagy-Britannia) 50.99
...8. Szabó Szebasztián 51.86
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!