Vízilabda Bajnokok Ligája - Döntetlennel kezdett az OSC Újbuda a második selejtezőkörben

Sport, 2021.10.08

Az OSC Újbuda döntetlent játszott a Bresciával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a franciaországi Noisy-Le-Secben zajló négyes torna első napján.



Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. játéknap (az európai szövetség honlapja alapján):

E csoport (Noisy-le-Sec):
OSC Újbuda-Brescia (olasz) 10-10 (3-3, 4-2, 2-2, 1-3)


A pénteki rangadón az előző idényben bajnoki döntős és az Eurokupában is ezüstérmes újbudai együttes a második negyedben kétgólos előnyt harcolt ki, amit először a harmadik szakasz elején, majd olasz zárkózás után a negyedik vége felé háromra növelt. Utóbbinál már kevesebb mint két perc volt hátra, a Brescia azonban rövid időn belül három gólt szerezve képes volt egyenlíteni. A mezőny legeredményesebbje Burián Gergely volt négy találattal.

Az OSC szombaton a spanyol CN Terrassával, vasárnap pedig a francia CN Noisy-Le-Sec csapatával mérkőzik meg.

Az első két helyezett jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol nyolc csapat a főtábláért játszik majd.



Később:

C csoport (Szolnok):
Szolnoki Dózsa-Jadran Herceg Novi (montenegrói) 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!