Xavival nem hosszabbítanak Katarban - sajtóhír

Sport, 2021.05.04

A katari futballbajnok al-Szadd SC-nél nem hosszabbítják meg vezetőedzői szerződését Xavi Hernándeznek, az FC Barcelona korábbi legendás irányító középpályásának.

Az al-Kass katari televízió jelentette, hogy a szakvezetőnek a szezon végén lejáró kontraktusát nem újítják meg, miután az együttes csoportmásodikként végezve nem jutott be az Ázsiai Bajnokok Ligája rájátszásába. A forrás szerint azzal együtt is elválnak a klub és Xavi útjai, hogy a spanyol szakvezető irányításával az arab együttes - többek között a bajnokság és az Emír Kupa megnyerése mellett - februárban a katari kupadöntőben is diadalmaskodott.

A 41 éves Xavi, aki - miután a Barcelonától elköszönt 2015-ben - 2019-ig játszott az al-Szaddban, majd a csapat edzője lett. A világ- és Európa-bajnok a Barca színeiben 1998 és 2015 között 767 alkalommal lépett pályára, s Joan Laporta, a katalán klub elnöke márciusi megválasztása előtt nem egyszer beszélt arról, hogy szeretné, ha a korábbi hazai kedvenc vezetné a Barcelonát, amelynek kispadján jelenleg a holland Ronald Koeman ül.

A katari tévé jelentéséről beszámolva a Sport katalán napilap kedden azt írta: ha Xavi csapat nélkül marad az idény végén, júniustól bármely klubhoz szerződhet, és "új kalandba kezdhet edzői karrierje során".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!