Koronavírus - Szakminiszter: Romániában továbbra is aggasztó a járványhelyzet, de az egészségügyi ellátás zökkenőmentes

Szerencsejáték, 2022.02.02

Romániában továbbra is aggasztó a járványhelyzet, de nem okoz gondot az egészségügyi ellátásban, az ellátórendszer pedig felkészült arra, hogy a továbbiakban is zökkenőmentesen ellássa feladatát - hangoztatta szerdán Alexandru Rafila, egészségügyi miniszter.

Rafila kifejtette: arra alapozza derűlátását, hogy a kórházi kezelésre szorulók aránya viszonylag alacsony, és az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma sem emelkedik túl gyorsan. Az egészségügyi miniszter arra számít, hogy néhány napon belül tetőzhet a mostani járványhullám Romániában és néhány napos stagnálás után csökkeni kezdenek az esetszámok.

Korábban Rafila azt jósolta, hogy jövő héten meghaladja az ötvenezret a 24 óra alatt diagnosztizált új fertőzések száma.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai jelentéséből kiderült: Romániában ismét meghaladta a százat az egy nap alatt bekövetkezett Covid-halálesetek száma és immár több mint tízezer fertőzöttet kezelnek kórházban.

A GCS szerdai jelentésében szereplő 107 haláleset csaknem kétszerese az utóbbi két hét átlagának, mely mozgóátlag is csaknem 90 százalékkal emelkedett a január közepén feljegyzett mélypont óta.

A Covid-kórházak terhelése több mint 40 százalékkal emelkedett az egy héttel korábbi helyzethez képest: szerdán 10 438 fertőzöttet kezeltek a romániai kórházakban, s ez a rendelkezésre álló 25 ezer hely 42 százalékát teszi ki. Az intenzív terápián ápolt betegek száma is egy hét alatt 40 százalékkal, 973-ra emelkedett.

Szerdán 35 802 új fertőzést jelentettek, amely elmarad az előző napi, több mint 40 ezres abszolút rekordtól, de több mint másfélszerese az utóbbi két hét átlagának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!