Brit belügyminiszter: kétezer fővel bővítik a biztonsági szolgálatok létszámát

Terrorizmus, 2018.06.03

A brit belügyminiszter szerint kétezer fővel bővítik a terrorizmusellenes elhárító és hírszerző szolgálatok létszámát.

Sajid Javid hétfőn ismerteti a londoni alsóházban a konzervatív párti brit kormány új, átfogó terrorellenes stratégiáját. Javid a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta, hogy a biztonsági szolgálatok kétezer fős létszámbővítése is a program elemei között szerepel.

Hozzátette: a stratégia része az is, hogy a belső elhárítás (MI5) az eddigieknél sokkal több információt oszt meg más szervezetekkel. Javid szerint a terrorfenyegetésről gyűjtött információkat a jövőben a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályán kívül megkapják a helyi, kisebb közösségek rendőrségei és egyes esetekben az önkormányzatok is.

A miniszter szerint így sokkal nagyobb lesz az esélye a készülő terrorcselekmények megakadályozásának és a terrortámadásokat tervező szélsőségesek elfogásának.

Sajid Javid szerint ez az egyik tanulsága a Nagy-Britanniában tavaly elkövetett öt terrortámadásnak is, amelyekben összesen 36-an haltak meg. A belügyminiszter kijelentette: nem arról van szó, hogy a kormány a helyi közösségekkel akarná elvégeztetni az MI5-ügynökök munkáját, hanem arról, hogy ha a biztonsági szolgálatok sokkal szélesebb körben és sokkal korábban megosztják információikat, akkor a terrortámadások előkészületeit nagyon korai szakaszukban fel lehet deríteni.

Londonban vasárnap emlékeztek meg a London hídon elkövetett tavalyi merénylet első évfordulójáról.

Tavaly június 3-án este három terrorista egy furgonnal a híd járdájára hajtott fel, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A támadásban heten életüket vesztették, 48-an megsérültek.

A kiérkező fegyveres rendőri egység a három merénylőt az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte.

Néhány héttel korábban hasonló támadás történt a parlament közvetlen közelében lévő Westminster hídon is, ahol a magányos elkövető szintén a járdán közlekedő gyalogosok közé hajtott, majd furgonjából kiszállva késsel megölt egy rendőrt. A támadót a parlament fegyveres őrsége agyonlőtte.

Ebben a merényletben az elkövetőn kívül öten vesztették életüket.

A brit belügyminisztérium vasárnap ismertetett jelentése szerint a Westminster hídon elkövetett merénylet óta a brit hatóságok 12 iszlamista és 4 jobboldali terrortámadást hiúsítottak meg. A jelentés szerint a rendőrség 3000 olyan embert figyel, akik potenciálisan terrortámadásra készülhetnek.

A belügyi tárca szerint az iszlamista terrorfenyegetettség még legalább két évig magas szinten marad.

Nagy-Britanniában csaknem négy éve a második legmagasabb terrorellenes készültségi fokozat van érvényben. Ez a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!