Franciaországban fellángolt a belpolitikai vita a terrorizmus elleni küzdelemről

Terrorizmus, 2018.03.26

Fellángolt Franciaországban a belpolitikai vita a terrorizmus elleni küzdelemről a három nappal korábbi dzsihadista merényletsorozat miatt: Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak (LR) elnöke a titkosszolgálatok által a biztonságra veszélyesnek tartott emberek elzárását és a rendkívüli állapot visszaállítását, Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök a szalafizmus betiltását, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke pedig a belügyminiszter lemondását követelte hétfőn.

A négy áldozatot követelő pénteki iszlamista támadássorozatot elkövető, marokkói származású francia terrorista barátnője is szerepel az állambiztonságra veszélyesnek tartott emberek nyilvántartásában, az úgynevezett S kartonban - közölték hétfőn nyomozati források. A 18 éves nőt péntek délután vették őrizetbe.

A S kartonban jelenleg mintegy 25 ezer olyan ember szerepel, akikről a titkosszolgálatok azt gyanítják, hogy veszélyesek lehetnek az állambiztonságra. A gyanús személyek mintegy fele kötődik az iszlamizmushoz, a többiek szélsőségesnek tartott politikai nézeteik, külföldi kapcsolataik vagy egyszerűen huliganizmus miatt kerültek a nyilvántartásba, és nem tekinthetők potenciális terroristáknak.

A 25 éves, marokkói származású elkövető, Redouane Lakdim, aki 2004 óta francia állampolgár, 2014-ben került fel a listára, mert iszlamista, mégpedig szalafista internetes fórumokat látogatott. A barátnőjéről érkezett jelzés hozzá hasonlóan "nagyon alacsony szintű" volt - közölték a hatóságok, amelyek 2016-ig időszakosan megfigyelték Lakdimot.

Laurent Wauquiez, a jobbközép ellenzék vezetője hétfőn "bűnös naivitással" vádolta meg Emmanuel Macron államfőt a pénteki dzsihadista támadássorozatra adott válaszai miatt.

"Ünnepélyesen arra kérem Emmanuel Macront, hogy hagyjon fel a bűnös naivitással, és vegye végre a bátorságot olyan intézkedések meghozatalához, amelyek elkerülhetetlennek a franciák védelméhez" - mondta sajtótájékoztatóján a jobboldali politikus, aki az S kartonban szereplők közül a legveszélyesebbnek tartottak elzárását és - amennyiben külföldiek - a kiutasításukat javasolja.

"Az iszlamista fertőzést ki kell irtani. A rendkívüli állapot visszaállítását kérem" - hangsúlyozta a pártvezető.

A rendkívüli állapotot a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat éjszakáján hirdette ki Francois Hollande akkori államfő. Az intézkedést hat alkalommal meghosszabbította a parlament, majd Emmanuel Macron 2017. november 1-én feloldotta, de a rendőrség állandó jelleggel megkapta az új terrorelhárítási törvény kereteiben a rendkívüli állapot idején rendelkezésére álló jogkörök nagy részét.

Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök is az S kartonban szereplő, legveszélyesebbnek tartott emberek elzárását és a szalafista ideológia betiltását javasolja.

"Erős, politikai fellépésre van szükség, szimbolikus jellegűre, mint a szalafizmus betiltása" - mondta a BFM hírtelevízióban a jelenleg a kormánypárt színeiben képviselőként politizáló volt miniszterelnök, aki szerint "a szalafista gondolatok ideológiai csatát nyertek az iszlámon belül".

"A mi ellenségeink a szalafisták, a Muzulmán Testvériség, a politikai iszlám" - hívta fel a figyelmet a baloldali politikus.

Eközben Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke Gérard Collomb belügyminiszter lemondását követelte a kormány "alapvető működési zavarai" miatt a terrorizmus elleni küzdelemben.

A nyomozók még mindig azt szeretnék megtudni, hogy a szalafista elkövető, aki azt állította, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozik, hogyan és mikor lett radikális, kik segítették, és tényleg kapcsolatban állt-e a dzsihadista szervezettel. A Carcassonne egyik lakótelepén található otthonában az Iszlám Államra utaló dokumentumokat és végrendeletet találtak a házkutatás során.

Lakdim péntek délelőtt az otthona előtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt a vezetőjére és portugál utasára, egyikük meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt - egyiküket megsebesítette a vállán -, majd a közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. Arnaud Beltrame, a csendőrség 45 éves alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig. Lakdim a hatóságok szerint magányos elkövető volt, aki kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, kapcsolata miatt 2016-ig megfigyelték, de nem tudtak radikalizálódásáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!