Levélben jelentette be teljes feloszlatását az ETA baszk terrorszervezet

Terrorizmus, 2018.05.02

Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.

A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április 16-i keltezéssel íródott levelet, amelyet a terroristák különböző szervezeteknek, intézményeknek és baszk rendőröknek is eljuttattak.

Az ETA korszaka véget ért, de Baszkföld konfliktusa Spanyolországgal és Franciaországgal nem, mert az nem az ETA-val kezdődött, és nem szűnik meg az ETA útjának lezárultával - áll levélben, amely hangsúlyozza: "Baszkföld most egy új lehetőség előtt áll, hogy végleg lezárja a konfliktus időszakát, és építse a közös jövőt".

A terrorszervezet írásában felidézi, hogy - mint fogalmazott - "az évek során a számos erőfeszítés ellenére sem voltunk képesek megoldásra jutni, sem az ETA, sem a kormány, sem a baszk rendőrök. Ez egy közös felelősség, és az ETA vállalja a ráeső részt ebből".

Az ETA tagjai nem számíthatnak büntetlenségre, "fizetniük kell bűneikért" - reagált a bejelentésre a Marokkóban tárgyaló spanyol belügyminiszter.

Juan Ignacio Zoido hangsúlyozta: a hatóságok továbbra is üldözni fogják a terroristákat, hogy elfogják, és a spanyol igazságszolgáltatás elé állítsák őket.

"Semmit sem értek el azzal, hogy abbahagyták a gyilkolást, és semmit sem érnek ez azzal, hogy tesznek egy nyilatkozatot, amit ők feloszlatásnak neveznek" - jelentette ki.

A terrorizmus áldozatainak szövetsége (AVT) szerint az egyetlen, amit az ETA-tól várnak, hogy működjön együtt az igazságszolgáltatással az eddig tisztázatlan ügyek felderítésében.

Ezt követeli az a 40 ezer ember is, aki három nap alatt aláírta a baszkföldi terrorizmus áldozatainak kollektívája (Covite) által indított kezdeményezést.

358 megoldatlan gyilkossággal kapcsolatban várják, hogy az ETA vállalja felelősségét - áll a szerdán San Sebastianban ismertetett kiáltványban, amelyben azt is követelik, hogy a terrorszervezet ítélje el a múltban elkövetett erőszakos cselekményeit.

A független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig, véres merényletekkel harcoló szervezet április 20-i közleményében ismerte el felelősségét és kért bocsánatot az "okozott károkért".

Egy nappal korábban a baszk közszolgálati televízió (ETB) nyilvánosságra hozta, hogy május 5-én az ETA bejelenti feloszlatását a Baszkföld francia részén található Bayonne városában nemzetközi közvetítőkön keresztül.

A nemzetközi összekötő csoport (GIC) "igazságos és tartós béke" érdekében május 4-én a délnyugat-franciaországi Cambo-les-Bains-ben nemzetközi konferenciát rendez.

Sajtóhírek szerint az ETA várhatóan videoüzenet is közzétesz majd feloszlatásáról, nagy valószínűséggel a BBC-n keresztül.

Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, majd tavaly a megmaradt és elrejtett fegyverarzenáljának lelőhelyeit tartalmazó listát juttatott el a francia hatóságoknak.

Egy héttel ezelőtt további fegyvereket és lőszerek nyomára vezették a rendőröket.

Az ETA 858 ember haláláért tehető felelőssé. A terrorcsoport utolsó halálos áldozata egy francia rendőr volt 2010-ben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!