Megkezdődött Törökországban a kurdbarát párt terrorizmussal vádolt egyik társelnökének pere

Terrorizmus, 2017.12.07

Megkezdődött csütörtökön Ankara Sincan nevű külvárosában a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) terrorizmussal vádolt egyik társelnöke, Selahattin Demirtas elleni per - írta a BirGün török ellenzéki napilap internetes oldalán.

A politikust csaknem 400 napja tartják előzetes letartóztatásban a hatóságok az Ankarától mintegy 700 kilométerre található Edirnében. A csütörtöki tárgyaláson Demirtas személyesen nem vesz részt. Demirtast, valamint a HDP másik társelnökét, Figen Yüksekdag-t, valamint a párt tíz további képviselőjét 2016. november 4-én tartóztatták le. A tavaly júliusi puccskísérletet követő átfogó tisztogatások ugyanis akkoriban érték el a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) feltételezett tagjainak és támogatóinak körét. A kurd kisebbség függetlenségéért harcoló PKK-t Törökország mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek nyilvánította. A török vezetés szerint a HDP a PKK politikai szárnya, amit a kurdbarát párt tagad.

A Demirtas elleni vádirat értelmében a politikus terrorszervezet alapítójaként és irányítójaként folytatott propagandatevékenységet, amelynek keretében a terrorszervezet bűncselekményeit és azok elkövetőit is méltatta. Az ügyészség 142 évi börtönbüntetést kért rá a vádemeléskor.

A kurdbarát párt csütörtökön Twitter-fiókján megosztott egy Sincanban készült fotót, és közölte: a tárgyalásra a HDP vezetésén túl Törökország minden részéből érkeztek támogatók, pedig a hatóságok szóbeli ráhatással próbálták eltántorítani őket ettől.

A HDP közleménye alapján Demirtast 1250 ügyvéd védi majd, de a per tárgyalására kijelölt tárgyalóterem csak 20 személyes.

A BirGün beszámolója szerint nemzetközi megfigyelők, parlamenti képviselők és a külföldi sajtó képviselői nem mehettek be a terembe, a török újságírók pedig nem vihették be magukkal számítógépüket és telefonjukat.

A tárgyalás első napján az ügyész a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartását kérte.

A Dogan török hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy Demirtas egyik védőügyvédjének, Mehmet Emin Aktarnak a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Diyarbakirban található irodájából vasárnap éjszaka betörők ellopták egyebek között azt a számítógépet, amelyen Demirtas csütörtöki védőbeszéde volt.

A HDP 59 parlamenti képviselőjéből kilencen vannak előzetes letartóztatásban. A kurdbarát párt öt képviselőjétől mandátumukat is elvették, köztük a másik társelnöktől, Yüksekdag-tól, aki szintén börtönben ül.

A török parlamenti képviselők felelősségre vonása azóta lehetséges, hogy tavaly júniusban hatályba lépett a mentelmi jog eltörléséről szóló alkotmánymódosító törvény. A javaslatot a parlament 2016 májusában kétharmadot meghaladó többséggel fogadta el. A változtatást a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) terjesztette elő, miután az AKP egykori alapítója, Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal vádolta a HDP vezetőit, hogy kapcsolatban állnak a PKK-val.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!