Münsteri gázolás - Sajtóértesülés szerint német a münsteri gázoló, nincs terrorizmusra utaló jel

Terrorizmus, 2018.04.07

Egy pszichés gondokkal küszködő német férfi a Münsterben szombaton történt tömeges gázolás elkövetője, és az üggyel kapcsolatban nincsenek terrorizmusra utaló jelek - jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

A beszámoló szerint egy 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely Münster belvárosában szombat délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott.

Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel - tették hozzá.

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a 48 éves férfi - aki három embert megölt, húszat megsebesített és a gázolás után végzett magával - büntetlen előéletű. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

Az SZ, az NDR és a WDR tényfeltáró munkacsoportja és a Bild információit a rendőrség estig nem erősítette meg és nem cáfolta.

Angela Merkelt a kancellár szombat esti közleménye szerint mélyen megrázta az eset. A hatóságok "most minden elképzelhetőt megtesznek a cselekmény feltárásáért, az áldozatok és hozzátartozóik támogatásáért" - áll a közleményben, amelyben Angela Merkel köszönetet mondott a résztvevő szakembereknek.

Hozzátette, hogy állandó kapcsolatban áll Horst Seehofer belügyminiszterrel, Olaf Scholz alkancellárral és Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökkel.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy a münsteri és az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség teljes erővel dolgozik az ügy feltárásán, és a szövetségi biztonsági szervek szorosan egyeztetnek a tartományi hatóságokkal.

A sebesültek közül hatan életveszélyes állapotban vannak. A münsteri egyetemi klinikán bevezették a vészhelyzetre kidolgozott intézkedéseket, így egy külön osztályt biztosítottak a sebesülteknek és felszólították véradásra a város lakosságát. Este visszavonták a felszólítást, közölve, hogy bőven elég jelentkező gyűlt össze a klinikánál.

A tömeges gázolás miatt a tartomány úthálózatának több pontján rendkívüli rendőri ellenőrzést kezdtek gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényes rendőrök részvételével - írta hírportálján a Rheinische Post című tartományi lap.

A Bild szerint készültségbe helyezték a szövetségi rendőrség különleges egységeit, köztük a terrorelhárító alakulatokat.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!