Orbán Balázs: Banglades sokat tesz a térség stabilitása érdekében

Terrorizmus, 2019.06.18

Banglades sokat tesz a terrorizmus, az illegális bevándorlás ellen, ugyanakkor jól kezeli a rohingja menekültek elhelyezését - összegezte tapasztalatait Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára,  aki Bangladesben tárgyal.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden elmondta, hogy a csupán másfél Magyarországnyi területű, ám 160 milliós lélekszámú Banglades komoly kihívásokkal küzd, politikai rendszere mégis stabil, gazdasága pedig 7 százalékos növekedést produkál már évek óta. A miniszterhelyettes tudatta, hogy a magyar küldöttség látogatásának elsődleges célja a magas szintű kapcsolatfelvétel a bangladesi kormányzattal. Orbán Balázs többek közt a külügyminisztérium államtitkárával, a belügyminisztérium államtitkárával, a katasztrófa-elhárítási miniszterhelyettessel és a rendőrfőkapitánnyal tárgyalt.

Meglátása szerint Banglades vezetése rendkívül sokat tesz a terrorizmus ellen, továbbá azért, hogy megelőzze a radikalizálódást a 90 százalékban muszlim vallású lakosságon belül. Bár népességrobbanással küszködik, az ázsiai ország kormánya saját erőforrásból és nemzetközi segítséggel megfelelően gondoskodik a több mint egymillió rohingjáról, akik a szomszédos Mianmarból menekültek Bangladesbe. Orbán Balázs - aki világon már jó pár menekülttáborban járt - ellátogatott az ország déli részén lévő rohingja táborokba, amelyekben megítélése szerint az élet nehéz, de a körülmények nemzetközi összevetésben jók.

Az államtitkár elmondta, hogy cél a Hungary Helps kormányprogram kiszélesítése Bangladesben. A magyar segítségnyújtásnak már vannak hídfőállásai - például orvoscsoport végez különleges műtéteket Dakkában -, illetve ösztöndíjat biztosít a magyar kormány bangladesi diákoknak, de a program eddig elsősorban a Közel-Keletre és a Szaharától délre fekvő országokra fókuszált, Bangladesre kevésbé - mondta Orbán Balázs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!