Terrorizmus - Terrorcselekmény előkészítésével vádolnak egy iraki fiatalt Németországban

Terrorizmus, 2018.12.04

Bíróság elé állítanak a németországi Frankfurtban egy iraki fiatalembert terrorcselekmény előkészítésének vádjával - közölték kedden illetékesek.

A frankfurti tartományi felsőbíróság közleménye szerint a 17 éves Deday A.-t azzal vádolják, hogy robbantásos merényletet készített elő és követőket toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek.

A szüleivel élő tinédzser robbanószert nyert ki tűzijátékokból, azzal a szándékkal, hogy pokolgépet készítsen és egy öngyilkos merénylettel a lehető legnagyobb számban megöljön vagy megsebesítsen nem muszlim vallású embereket, és az interneten buzdított az IÁ támogatására. Az idén februárban őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, pere a közeljövőben kezdődik - áll a közleményben.

A Bild című lap szerint Deday A. még nem választotta ki a támadás helyszínét, Németországban vagy Nagy-Britanniában akart volna robbantani. Az iraki fiatalember 2015 óta él Németországban, úgynevezett oltalmazott menedékjogi státusszal rendelkezik. Ez annak a menedékkérőknek jár, aki nem felel meg a menekült jogállás feltételeinek, de nem lehet visszaküldeni a hazájába, mert halálbüntetés, üldöztetés, embertelen bánásmód fenyegetné.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!