Terrorizmus - Brüsszelben tavaly 802 új nyomozást indítottak terrorizmussal összefüggésben

Terrorizmus, 2018.01.16

A brüsszeli ügyészség tavaly 802 új nyomozást indított terrorizmussal összefüggésben. Az ügyek száma nagyjából megegyezik az azt megelőző évek adataival - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

A brüsszeli ügyészség szóvivője, Denis Goeman információi szerint a megnyitott ügyek legtöbbjét nem követte bírósági eljárás, ugyanis a vizsgálat arra világított rá, hogy nem történt konkrét bűncselekmény.

Mint a szóvivő elmondta, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen 2015 januárjában elkövetett támadás óta a terrorizmussal kapcsolatban a brüsszeli ügyészségen megnyitott dossziék száma megnövekedett. Az esetek többségében állampolgári bejelentések alapján kezdenek eljárást, ugyanis sokan vélnek felfedezni ismerőseik vagy szomszédjaik körében radikalizálódásra utaló jeleket, vagy sejtenek bizonyos cselekedetek mögött terrorizmusra utaló tevékenységet.

Az ilyen bejelentések nyomán sokszor fontos nyomozás indulhat, de gyakran ejtik is az ügyet, mivel a hatóságok semmi gyanúsat nem észlelnek, vagy egyértelműen kiderül, hogy a célszemély egyáltalán nem követett el bűncselekményt - mondta a szóvivő.

A napilap a múlt héten számolt be arról, hogy a belga szövetségi ügyészség - amely nemzeti hatáskörű - 2017-ben 250 új vizsgálatot indított terrorizmussal összefüggésben. Az adatok szerint ez 9 százalékos visszaesést jelent az azt megelőző évhez képest. Elmarad a 2015-ben nyitott 313 dossziéhoz képest is, azonban jóval több a 2014-es 195 ügynél.

A belga napilap a szövetségi ügyészségre hivatkozva korábban arról írt, hogy 2015-ben azért ugrott meg jelentősen az új ügyek száma, mert ekkor indultak a legtöbben Szíriába, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez. Mint elmondták, az új vizsgálatokat már egyre fiatalabb - terroristagyanús vagy a szélsőséges nézeteket valló csoportokkal szimpatizáló - személyek ügyében indítják, és sokszor már olyanok esetében, akik sosem kíséreltek meg Szíriába szökni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!