További gyilkosságokat ismert be az idén feloszlott ETA baszk terrorszervezet

Terrorizmus, 2018.11.06

További, évtizedek óta megoldatlan gyilkosságokat ismert be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet fél évvel azután, hogy hivatalos közleményt adott ki a megszűnéséről - közölte a Gara című baszk napilap kedden.

Az újság birtokába került a terroristacsoport belső, idén áprilisi keltezésű dokumentuma, amelyben felelősséget vállalt egy 1974-ben és egy 1981-ban elkövetett támadásért is.

Előbbi 13 ember életét követelte a rendőrök törzshelyének számító Rolando nevű kávézóban Madrid belvárosában. A bombamerényletben a halálos áldozatok mellett több mint hetvenen megsebesültek.

A második, 37 évvel ezelőtti akcióban Tolosában lőttek szitává három, autóban ülő baszk fiatalt. Noha ezzel a támadással kezdettől fogva az ETA-t gyanúsították a hatóságok, a terrorszervezet akkor tagadta, hogy köze lett volna hozzá.

A dokumentum összegzi az ETA több mint 50 évig tartó működését, és azt tartalmazza, hogy a szervezet ez idő alatt 2606 támadást hajtott végre.

A terrorszervezet saját statisztikája szerint tagjai összesen 758 ember életét oltották ki, ez a szám mintegy százzal kevesebb annál, amelyet a spanyol belügyminisztérium és az áldozatokat képviselő civil szervezetek tartanak nyilván.

A spanyol csendőrség ellen 365 akciót hajtottak végre, ezekben 185 csendőrt öltek meg. 215 merénylet irányult a spanyol rendőrök ellen, 139 áldozatot követelve. A katonaság elleni 147 támadásban 101 katona és 11, a hadseregnek dolgozó civil halt meg.

Az ETA egyúttal bevallotta, hogy 2001-ben háromszor is merényletet kísérelt meg José María Aznar akkor spanyol miniszterelnök ellen, méghozzá repülőútja során, rakétával.

A "legnagyobb hiba és szerencsétlenség" - utólag így minősítették legvéresebb, gyújtóbombás merényletüket, amelyet a barcelonai Hipercor bevásárlóközpont parkolójában, 1987 júniusában követtek el, és amelyben 21 ember meghalt, 45 pedig megsebesült. Az akkor történtekért ugyan az ETA önkritikát gyakorolt a dokumentumban, ám a felelősséget továbbra is a hatóságokra hárítja, mivel a beérkező figyelmeztetésre nem ürítették ki azonnal az épületet.

A Spanyolországtól független, szocialista baszk állam megteremtéséért véres merényletekkel harcoló szervezet számlájára írt gyilkosságokból több mint 300 mindmáig felderítetlen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!